20-30 rátermett embert keresnek, akik a Dunában talált gömbmászókát partra húzzák és elgurítják
A gázgyárnál találtak a Dunában egy mászókát, amit egy közeli csónakházba akarnak átgurítani.
Sosem látott felvételeken mutatjuk meg az egykori Ferenc Jószef híd felszín alatti maradványait, az Ínség szikla hőforrását, és egy sor olyan leletet, amikért végigeveztük az apadó Duna budapesti szakaszát. Földes András és Kürti átgyalogoltam-a-velencei-tavat Gábor túrája.
Hol van az megírva, hogy az embernek szomorúan kell elfogadnia a tényt, hogy civilizációnk éppen a vesztébe rohan, és közvetlen környezetünket, Magyarországot a klímaváltozás és a brutális aszály éppen sivataggá változtatja? A jelenség számos vidám tevékenységre ad alkalmat, amelyeket addig érdemes kiélvezni, amíg nem kell motoros hordákhoz csatlakozva küzdeni az ivóvízért.
A világ magashegyeiben például régészeti láz dúl, mivel az olvadó gleccserek alól sorra tűnnek elő értékes leletek. Megtalálták a húszas évek hegymászójának, Sandy Irvine-nek a bakancsát az Everesten, egy 1300 éves sílécet és lovak számára készült hótalpat Norvégiában, első világháborús állásokat Olaszországban, és persze mamutokat Szibériától Kanadáig.

Amikor a Duna vízállása október végén ismét kritikus szinte csökkent, eszembe jutottak kajakos mentorom, Kürti Gábor szavai: ilyenkor olyan a Duna, mintha egy másik, eddig ismeretlen folyó lenne, Budapesten pedig elképesztő dolgok bukkannak a felszínre. A motiváló szavak hatására egy hétvégi nap az Árpád hídnál szálltunk vízre, hogy olyan kalandban legyen részünk Budapest belterületén, mintha valami távoli vízen eveznénk.
Az első meglepetés rögtön a start után ért. Hiába voltunk az olajos daruk és rozsdásodó hajóroncsok által határolt Népszigetnél, a víz olyan tiszta volt, mintha egy teleportkapu valami osztrák hegyi folyóra dobott volna át minket. Méterekre lehetett látni a felszín alatt, amely kajakos mentorom szerint több tényező közös eredménye. Igaz, mindnek köze van a szomorú valósághoz, a vízhiányhoz.
A folyó iszapos széle felszínre került, így leginkább a köves belső mederben fut a víz. Leállították a nagyhajó forgalmat, ami felkavarta a hordalékot. Az alacsony vízhozam miatt a sodrás is szerényebb volt, és ez szintén nyugodt vizet eredményezett.
Az alacsony vízállásnál a város is ismeretlen oldalát mutatta. Magas támfalak közt haladtunk, mintha valami kanyonban lettünk volna. Néha ősi oszlopcsarnokokra emlékeztető konstrukciók tárultak fel, és csak az csökkentette az Indiana Jones-hatást, amikor feltűntek a vízre épített vityillók. A magyar néplélek vonzódik az apró buheraépületekhez, amelyek jellegzetessége, hogy jórészt okosított anyagokból épül, hogy ne kerüljön sok pénzbe, de a tulaj mégis igyekszik a 20 négyzetméteres bodegába beleálmodni mindazt, amit a szépségről és luxusról gondol.
Nem tudtam, hogy Budapest belterületén egész kolóniája van ezeknek a hol skandináv vadászlakra, hol haciendára, hol Missisipi-parti rákászkunyhóra emlékeztető kreálmányoknak.
Bár térképről beazonosítottuk a Sziget fesztiválnak is otthont adó Hajógyári szigetet, mégis mintha először járnánk a környéken. Ártéri erdő helyett széles, köves lagúna fogadott minket, amely olyan sekély volt, hogy hosszan kellett húzni a csónakokat a térdig érő, kristálytiszta vízben gyalogolva. A K-híd alatt folyóág pedig gyorsfolyású hegyi patakká változott, amelynek legsekélyebb részén Kükü megtette signature akcióját, és egyszerűen átgyalogolt a partról a szigetre: ahogy korábban keresztül gyalogolt a kiszáradt Velencei tavon is.
Ebben a zónában kezdődött utunk régészeti szakasza. Az alacsony vízben egy furcsa konstrukció mellett eveztünk el, amely úgy állt ki a vízből, mint a Majmok bolygójában a szabadság szobor. Igaz, ez a fura tárgy közelebbi vizsgálatra egy gömbmászókának bizonyult.
Itt előre ugorva az időben felvillantjuk, hogy kajakos mentorom később programot hirdetett a gömbmászóka közösségi kimentésére, amelynek kapcsán fény derült a tárgy vízbe kerülésének történetére is, de ezt egy másik anyagunkban mutatjuk be.
A gázgyárnál találtak a Dunában egy mászókát, amit egy közeli csónakházba akarnak átgurítani.
Ha valaki hétvégi programként követné az útvonalunkat, akkor a következő megállónak a Margit-hidat ajánljuk, ahol azok kössenek ki, akiknek már hiányzott a városi nyüzsgés. A híd lábához ugyanis a Margit-szigetről is be lehet sétálni, így az egyre nagyobb félszigeten olyan fesztiválhangulat uralkodott, mintha ez lenne a Rakpart kitelepült helyszíne. A lelkesedés egyébként érthető, mert a közben már padokkal és kőből rakott szobrokkal is dúsított placcról remek kilátás nyílik a Parlamentre és a Lánchídra.

Mi az utóbbinál kötöttünk ki, mivel ez a sziget volt az apadó Duna vadonatúj színhelye. A vízből előbukkanó területen még hemzsegtek azok a leletek, amelyeket máshol már kiaknáztak a lelkes városlakók. A Lánchíd alatt nem is a leletek sokasága sokkolt, hanem hogy milyen történetek állhatnak vajon a vízből előbukkanó laptop, a rozsdás írógép, a Dunába dobott szerelemlakat és telefon mögött? Mi lehet most Sarah K-val?
A Duna alacsony vízállása miatt most olyan dolgok bukkannak elő a folyóból, amelyeket évekig vagy akár évtizedekig rejtett a víz. Az elmúlt hetekben laptopok, biciklik, világháborús fegyverek, egy motor, sőt régi híddarabok is előkerültek a mederből. Mindez egy meglepően népszerű hobbival, a mágneshorgászattal függ össze.
A kristálytiszta vízen evezve azt gondoltuk, nagy meglepetés már nem érhet minket. Pedig még csak ekkor eveztünk át az Erzsébet híd alatt, hogy megpillantsuk a budai oldal jellegzetes geológiai formációját, az Ínség sziklát.
Ha valakinek csak egy órája lenne, hogy felfedezze a Duna titkait, akkor elég itt megközelíteni a folyót.
Az Inség szikla elnevezés egyébként nem azt jelenti, hogy aki ott hajótörést szenved, az szükségszerűen hosszú éhezésre számíthat. Épp ellenkezőleg: a víz már olyan alacsony, hogy a korábban szigetként ismert kiemelkedés most száraz lábbal is megközelíthető, így ha az olvasó itt szenvedne hajótörést, elgyalogolhat a legközelebbi étteremig a Bartók Béla úton, amely biztosítja a túlélését.
Az Ínség szikla valójában onnan kapta a nevét, hogy csak nagyon alacsony vízállásnál bukkan elő, azaz idén szinte folyamatosan látható. Mi mindenesetre alternatív elnevezésként dobjuk be a Jacuzzi szikla elnevezést, mivel felfedeztük, hogy a kő réseiből vadul bugyog elő a termálvíz: valószínűleg ugyanaz, amely a közeli Rudas fürdőt is táplálja. Az egyik kis forrásnál 40 fokos hőmérsékletű vizet is mértünk.

Expedíciónk dramaturgiai csúcspontja néhány méterrel arrébb következett. A Szabadság híd alatt megpillantottuk a felrobbantott Ferenc József híd maradványait. A gigantikus fémelemek néhány szinte kéznyújtásnyira úsztak el alattunk, furcsa, hideg érzést keltve a gyomorban.
Az 1945-ben a németek által felrobbantott híd darabjait eddig azért nem emelték ki, mert olyan mélyen voltak, hogy az nem zavarta a hajóforgalmat. Most viszont egy szinte elfeledett, gyilkos kor maradványaiként bukkannak elő újra, úgy, ahogy a gleccserekből olvadnak a felszínre elmúlt háborúk emlékei.
Nézze meg a víz alatti felvételeket, amelyek tudomásunk szerint az elsők erről a vízalatti hídmaradványról.
https://youtube.com/shorts/RjseA9E2hdY?si=Cy-2QM3V0cMoWZGN