Súlyosabb büntetést kérnek a volt bokszolóra, aki több embert vert össze egy szórakozóhelyen
Először egy üvegpoharat dobott a pultba, majd bántalmazta a dolgozókat, a tulajdonost és saját barátját is.
Először egy üvegpoharat dobott a pultba, majd bántalmazta a dolgozókat, a tulajdonost és saját barátját is.
Lopott pénzzel és laptoppal menekült volna egy tolvaj a kifosztott józsefvárosi boltból, de csapdába esett és a rendőrök elfogták. Helyszíni fotók!
A férfi végzős PhD-hallgató volt, és az egyik tanárát lőtte agyon.
Hévízen egy idős hölgytől vásároltak házat hamis képekkel fizetve, amivel 60 millió forint kárt okoztak.
Kérdőre vonta a Facebookon a jegyzőt és a polgármestert, miből vettek luxusautókat, válaszul a jegyző paradicsomkaróval verte el a férfit a szabolcsi Biri községben. A férfi testi sértés miatt feljelentést tett a rendőrségen.
Egy ötödik emeleti lakásból az ablakon kimászva próbált elmenekülni Temesváron két Srí Lanka-i bevándorló az őket napok óta fogva tartó embercsempészek elől, de ez csak egyiküknek sikerült, a másik lezuhant és meghalt.
A tolvajokat elkapták.
Az ismerősét kérte számon a 27 éves férfi.
Gyalog indult az ország másik felébe, időközben talált néhány kerékpárt.
A vádlott órákkal később is az utcán sétált a lopott cuccal, akkor ment vele a kirabolt nő.
Az ügyészség szerint nem kaptak elég kemény büntetést, bár beismerték, hogy 38 társukkal együtt kenőpénzt fogadtak el.
Tavaly esett el rollerezés közben egy kereszteződésben, az alkoholszonda pedig pozitív értéket jelzett.
A 31 éves férfi áldozata a kórházban halt bele sérüléseibe.
A berlini államügyészség nem tudott alapos gyanút felállítani.
A 20 és egy 21 éves férfi arra hivatkozott, be voltak rúgva, amikor rongáltak.
2021 márciusában egy férfi rendezett egy rövid, de annál látványosabb ámokfutást egy X. kerületi körforgalomnál. Kiszakított egy közlekedési táblát, hadonászott vele az arra járó autók felé, párszor megemelte, majd eldobta. Decemberben pedig egy villamost dobott meg kővel, amivel, mint az az ügyészség közleményéből kiderül, „a villamosközlekedést jelentős mértékben megzavarta".
Az ítélet nem jogerős.
Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy férfiről van szó. A cikk egy Szolnok megyei volt sportolóra utal, de ott Kővágó Zoltán diszkoszvető az egyetlen volt olimpikon, ő pedig tagadta, hogy bármilyen formában érintett lett volna az ügyben.
A távozó vezető szerint az intézmény nem kezelte megfelelően a műkincsrablást.
Az 57 éves férfi azoknak adta el az anyagot, akik az öngyilkosságot fontolgatták.