Újabb részletek derültek ki a csomagtartóban megtalált kisfiú családjáról
A csatorna híradója szerint az édesanya a legkisebb gyerekével egy anyaotthonban él.
A csatorna híradója szerint az édesanya a legkisebb gyerekével egy anyaotthonban él.
Egy autó csomagterében fedezték fel.
A bíró szerdára tűzte ki Teixeira előzetes letartóztatási meghallgatását. Addig őrizetben marad. A gyanúsított eddig nem tett hivatalos vallomást.
Az unoka a bal arcán zúzódásos harapásos, 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Néhány perc alatt elkapták a rendőrök a szatírt.
A nő a szoba ablakán keresztül próbált menekülni, de a férfi követte, és menekülés közben többször megszúrta.
Egy családtagjukat bilincsbe verték, ezért támadtak.
A 21 éves férfi a Légi Nemzeti Gárdánál az internet működéséért felelt, így férhetett hozzá a szigorúan bizalmas dokumentumokhoz.
174 karton, zárjegy nélküli cigi, összesen négymillió forint értékben.
A határsértők telefonon kértek segítséget a rendőröktől.
Nyolc gyanúsítottja lett annak a családi viszálynak, ami egy férfi vascsővel és fejszével ütlegelésében csúcsosodott ki egy móri telephelyen még április elején.
Sajtóértesülések szerint több természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak a hatóságok a nyíregyházi illetőségű vadásznál, akinél a házkutatás volt. A hvg.hu úgy tudja, hogy a farkas jeladóját levágva találták meg.
A trombitás hiába fellebbezett, a bíróság nem tartja megalapozottnak a halasztási kérelmét.
Autós üldözés volt Csepelen, a menekülő férfi még akkor is tovább menekült, amikor már két rendőrautó fogta közre, de gyalog már nem jutott túl messze.
A helyszínen nem tudtak biztonságosan intézkedni ellene, és később sem találták meg, végül az európai elfogatóparancs vezetett a letartóztatáshoz.
A Nemzeti Nyomozó Iroda természetkárosítás bűntett miatt büntetőeljárást folytat.
Az eset Zuglóban történt, az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult.