Megölte volt barátnője anyját egy fiatal Budapesten
A férfit néhány órán belül elkapták.
A stylist a Hello 50! című show-val turnézott volna három vidéki városban, de a szervezők a fellépő körül kialakult helyzetre való tekintettel lemondták az összeset.
Drogbalhé volt Poitiersben.
Mindkét eljárás vizsgálati szakban van.
160 kiló dohány, fekete zsákokban.
Sz. Szilárd tavaly januárban ölt meg egy rendőrt.
A grúz ügyészség csaknem félszáz eljárást indított.
De a nyomozás még nem zárult le.
Kerékpáralkatrészeket ment lopni Erzsébetvárosba, most életveszélyt okozó testi sértéssel és rablással vádolják.
A jégből készült télapó teljesen összetört.
Rántottához használta fel a gombát a nő, öt nappal később kórházba került.
A férfi elmenekült, amikor a rendőrök igazoltatni akarták, a táskáját azonban hátrahagyta.
DNS-vizsgálat azonosította férfit, az elkövetőre pedig egy Pest megyei kórházban találtak rá a nyomozók, ahova zavart viselkedése miatt szállították be.
A nő májátültetésen esett át, jelenleg mélyaltatásban tartják.
A 42 éves nő 22 éves lányával már korábban is prostituáltként dolgozott, 16 éves fia be volt avatva.
Miközben az anyagi javak megvetéséről prédikált, luxuséletet élt követői pénzéből.
Már kitűzték a tárgyalási napokat, november végén ítélet születhet az ügyben.
A férfi lefogyott, a haját is levágatta, szemüveget viselt, azonban a rendőrök így is elkapták.
Egyúttal arra kérik a lakosságot, hogy segítsenek a felvételen látható férfi nyomára bukkanni.