Itt a Fatal Error forradalmi klipje
Ez az első dal a most tíz éves zenekar jövő héten megjelenő albumáról.
Ez az első dal a most tíz éves zenekar jövő héten megjelenő albumáról.
Azok után, hogy az emberierőforrás-miniszter márciusban kitüntette a formációt.
És hogy tovább fűzzük a romantikus szálat: a klip főszereplője az ifjú pár. A Stuntman videóját első alkalommal itt, a hvg.hu-n lehet megtekinteni.
Gubancos címmel pénteken jelenik meg a Bohemian Betyars legújabb albuma, de a hvg.hu-n már most meghallgatható. A zenekar énekes-frontemberével, Szűcs Leventével és a basszusgitáros-zenekarvezetővel, Fehér Gáborral beszélgettünk személyes gubancaikról és az ezekből született dalokról, a felnőtté válásukról, és arról, miért is nem változott ebben az országban semmi a rendszerváltás óta. Na jó, szóba kerül egy Manu Chaóval közös dal is. Interjú és lemezpremier.
És már azt sem fogjuk megtudni, hányan kedvelték a videót.
Az MTV Entertainment Group Worldwide vezérigazgatója, a meleg Chris McCarthy a törvény elfogadása után úgy érezte, át kell helyezniük az eseményt. Végül számos egyeztetés után úgy döntött, inkább lehetőségként használják majd a műsort.
Világsztárok is fellépnek, de hogy kik, azt a szervezők egyelőre nem közölték.
A rapper-producer hosszú ideje hivatkozik magára így. Keddtől hivatalosan is csak ennyi szerepel a papírjaiban.
Sok más együtteshez hasonlóan a legendás brazil metálegyüttes is elhalasztotta 2021-es turnéját. Így viszont belefért egy magyar dátum is.
Az énekesnő néhány hete kapott 10 milliót a miniszteri keretből, most ugyanonnan újabb 2,5 millió forintos támogatás érkezik „életmű-összefoglaló kiadványok kiadására”. Zalatnay nemrég aláírta a Stop Gyurcsány-petíciót, de azt állítja ennek nincs köze a hirtelen jött pénzesőhöz.
Napjaink egyik legsikeresebb előadója az egész turnéját lemondta.
Hetvennégy éves korában hétfőn Zürichben meghalt Edita Gruberová szoprán-koloratúrszoprán énekes, akit évtizedeken át az operavilág koloratúra királynőjeként emlegettek.
R. Kelly magánélete már a 90-es évek eleje óta tele volt súlyos ügyekkel: összeházasodott a tizenöt éves Aaliyah-val, állt bíróságon gyermekpornográfia és kiskorú szexuális bántalmazása miatt, de minden ügyet megúszott, a rajongók egy része pedig a mai napig kitart mellette. Szeptember végén a bíróság több vádpontban bűnösnek találta, akár élete végéig börtönben maradhat. Az ítélet fontos győzelmet jelent a metoo-mozgalom fekete tagjainak, ám Kelly harminc év alatt rengeteg áldozat életét tette tönkre, az igazságszolgáltatásnak köszönhetően pedig épp csak, hogy megkezdődhet a gyógyulás.