szerző:
EUrologus
Tetszett a cikk?

Az elmúlt napokban több európai országban függesztették fel a vakcina beadását.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön ismerteti a szakértői vizsgálat eredményét arról, hogy az AstraZeneca-oltás mellékhatásaként keletkezhet-e vérrög a betegek szervezetében – jelentette be Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség ügyvezető igazgatója.

Cooke elmondta: az EMA gyógyszerbiztonsági bizottságának szakértői külső partnerek bevonásával a múlt hét óta folyamatosan vizsgálják, hogy a brit–svéd fejlesztésű vakcina mellékhatásaként kialakulhat-e trombózis vagy vérrög, vagy pedig véletlen egybeesésekről van-e szó.

Az EMA igazgatója arra is emlékeztett, hogy

naponta több ezer európai szervezetében alakul ki vérrög. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem magasabb az AstraZenecával oltottak körében a vérrögképződés előfordulása, mint a teljes népesség körében, és a klinikai vizsgálatok során sem derült ki, hogy az oltásnak ilyen mellékhatása lenne.

Cooke azt is hozzátette, hogy mikor milliókat oltanak, elkerülhetetlen, hogy néhány különleges eset előforduljon, és az oltás előnyei jóval meghaladják az esetleges kockázatokat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az EMA feladata megbizonyosodni arról, valóban biztonságos-e az oltás, és megalapozott, tudományos véleményt csak a vizsgálat lezárása után alkotnak. Ehhez az utóbbi időben jelentett összes vérrögképződéses esetet megvizsgálják.

Az EMA igazgatója ugyanakkor kitért azon újságírói kérdések elől, hogy az Európa-szerte jelentett esetek egy adott vakcinaszállítmánnyal vagy egy bizonyos gyárban bekövetkezett hibával lehetnek-e összefüggésben.

Az elmúlt napokban több országban – köztük Svédország, Luxemburg, Norvégia, Bulgária, Dánia, Izland, Írország, majd Olaszország és Németország – is felfüggesztették az AstraZeneca-vakcina alkalmazását, miután vérrögképződéses esetekről érkezett bejelentés néhány olyan páciens esetében, akik a brit–svéd oltást kapták meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!