A 12–15 évesek számára is engedélyezi a Pfizer-vakcinát az Európai Gyógyszerügynökség

Az ajánlás ugyanaz: két oltást között legalább három hétnek kell eltelnie.

  • EUrologus EUrologus
A 12–15 évesek számára is engedélyezi a Pfizer-vakcinát az Európai Gyógyszerügynökség

A 12–15 évesek számára is jóváhagyja a Pfizer–BioNTech vakcinájának használatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be Marco Caveleri, az EMA oltásstratégiai igazgatója pénteken.

A Pfizer–BioNTech oltását eddig 16 év felettiek számára ajánlotta az EMA, de a több mint 2000 kamasz bevonásával történő vizsgálatok azt mutatták, hogy az oltásoknak nincsenek eltérő kockázatai a 12–15 év közötti korosztályban sem, ugyanolyan enyhe mellékhatásokra lehet számítani, mint a fiatal felnőtteknél – magyarázta Caveleri, aki azt is hangsúlyozta, hogy

ebben a korosztályban az immunválasz még erősebb is volt, mint a fiatal felnőtteknél.

Az EMA tudományos véleménye alapján az Európai Bizottság fogja majd módosítani az oltás európai forgalombahozatali engedélyét, és minden uniós tagállam maga döntheti el, hogy beoltja-e a 12–15 éveseket.

Az utasítás a korosztály számára ugyanaz: két oltást kell beadni, amelyek között legalább három hétnek kell eltelnie.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.