Ez a magatartás már korábban is tetten érhető volt, de eddig elsősorban Oroszország, illetve Kína bírálatától zárkóztak el a magyar kormánypárti képviselők. Ebben az évben azonban ezt a kört kiterjesztették az emberi jogi kérdésekre is.
Az EUrologus összesítése szerint csak ebben az évben a Fidesz képviselői négy szavazáson nem vettek részt, ahol elsősorban Oroszországot ítélték el, egyúttal kiálltak Ukrajna mellett a többiek, és ugyanígy jártak el egy emberi jogi ügyben Egyenlítői-Guineával és Marokkóval kapcsolatban.
Ezen a héten is plenáris ülés van az EP-ben, ahol most újabb négy esetben döntöttek úgy a fideszesek, hogy egyik gombot sem nyomják meg. A következő témakörökről van szó:
- a bebörtönzött orosz ellenzéki Alekszej Navalnij, és a 25 év börtönre ítélt orosz-brit újságíró, Vlagyimir Karza-Murza esete,
- a nők oktatáshoz való jogáért küzdő aktivisták üldözése Afganisztánban,
- a halálra ítélt Yahaya Sharif-Aminu nigériai énekes ügye, és
- Uganda LGBTIQ-ellenes törvénytervezete, amely a homoszexualitást halálbüntetéssel is sújthatja.
Az Európai Parlament által elfogadott állásfoglalásokban rögzítik, hogy Oroszországnak el kell engednie Vlagyimir Kara-Murzát, Alekszej Navalnijt és az összes többi politikai foglyot. Kijelentik, hogy az afganisztáni hatóságoknak vissza kell állítaniuk a nők oktatáshoz való hozzáférését és a közéletben való részvételüket, valamint Nigériának el kell törölnie az istenkáromlásos bűncselekményeket. 2020-ban Yahaya Sharif-Aminut halálra ítélte az ország északi részén fekvő Kano állam saría bírósága egy dal miatt, amelyet ő komponált és osztott meg a közösségi médiában, és állítólagosan becsmérlő megjegyzéseket tartalmazott Mohamed prófétával kapcsolatban. Uganda esetében pedig azt emelték ki, hogy az a törvényjavaslat, amely halálbüntetést, életfogytiglani börtönbüntetést, vagy akár 20 évig terjedő börtönbüntetést javasol a „homoszexualitás” vagy „előmozdítása” bűncselekményeiért, sérti az ugandai alkotmányt, Uganda kötelezettségeit az Emberi és Népi Jogok Afrikai Chartája és a nemzetközi jog iránt.
Néhány hete Bencsik András kormánypárti megmondóember a Hír TV-ben jó hírként tálalta a következőket: „Ugandában a parlament egy LMBTQ-ellenes törvényt hozott, tehát a bubukat, ha összeházasodnak, kivégzik”. Igaz, Bencsik legalább felvállalta a véleményét, nem úgy, mint a fideszesek. (Friss hír, hogy a Médiatanács emiatt eljárást indított a Hír TV szolgáltatója ellen.)
A szavazásokról szóló jegyzőkönyvben egyértelműen látható, hogy a többi voksoláson a Fidesz képviselői ott voltak. A következő politikusok adták le a szavazataikat más esetekben: Bocskor Andrea, Deli Andor, Gál Kinga, Győri Enikő, Gyürk András, Hidvégi Balázs, Járóka Lívia, Kósa Ádám, Schaller-Baross Ernő, Tóth Edina.