Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Strasbourgba utazott kedden Karácsony Gergely, aki találkozott az Európai Bizottság elnökével, a költségvetésért felelős uniós biztossal és saját pártcsaládja, a Zöldek képviselőivel, utóbbiakkal közös sajtótájékoztatót tartott szerdán.
Az alapjogok, a jogállamiság évek óta nyomás alatt áll Magyarországon, az európai intézmények nem reagálnak kellő súllyal és kellő sebességgel – erről beszélt Terry Reintke, a Zöldek egyik társelnöke, miután tárgyalt Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel Strasbourgban. A zöldpolitikus egyben kifejezte reményét, hogy a következő hétéves költségvetésben a városok több közvetlen forráshoz juthatnak majd.
Karácsony Gergely a kormányzati tiltás után végül az önkormányzat szervezésében megvalósult budapesti Pride-felvonulással kapcsolatban úgy fogalmazott: soha ekkor tömeg nem állt még ki nemcsak az LMBTQI-közösség, hanem „a szabadság európai értékei és a demokrácia mellett”. Karácsony hozzátette: a budapestiek „nem mérlegelték a fenyegetést, hanem
gyakorolták az alapvető jogaikat, és ezt a bátorságot ajánlom minden európai döntéshozónak”.
Beszélt arról, hogy az önkormányzatokkal szembeni leghatékonyabb támadás a forráskivonás, és ez Budapest számára „az év hátralévő részében működési problémákat jelent”.
A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az uniósforrás-megvonás nem a kormányt bünteti elsősorban, hanem „azokat a célokat és ügyeket, amelyek ezen források nélkül nem tudnak előremozdulni”. Arra is emlékeztetett, hogy a kormány „diszkriminatív módon” továbbhárítja ezt a terhet, ami oda vezetett, hogy ebből a hétéves költségvetési keretből egyetlen uniós támogatást sem kapott még Budapest.
Bas Eickhout, a Zöldek másik társelnöke elmondta, hogy a jelenlegi magyar kormány pánikban van, „a pánikban lévő emberek még furcsább tetteket követnek el”. Azt javasolja a tagállamoknak, hogy lépjenek tovább a 7-es cikk szerinti eljárásban, és juttassák az eljárást abba a szakaszba, ahol szankciókat is ki lehet szabni.
Kérdésre válaszolva Karácsony azt mondta a Pride szervezésével kapcsolatos felelősségre vonással összefüggésben, hogy
hálás lennék, ha bíróság elé állítanának, mert a népszerűségemnek biztosan jót tenne.
Ugyanakkor szerinte nagyobb veszély, hogy a civil szervezőkkel kapcsolatban nem hangzott el olyan, hogy ellenük sem indítanak eljárást, a rendőrség csupán a résztvevőkkel kapcsolatban közölte, hogy utólag nem indít eljárást. Bas Eickhouthoz kapcsolódva pedig kijelentette:
Azt gondolom, Magyarországon jövő áprilisban kormányváltás lesz.
A Hír TV kérdésére a főpolgármester egyértelművé tette, hogy
a fővárosi önkormányzat anyagilag nem vett részt a szervezésben, mert ezt a végtelenül ostoba, primitív és lealacsonyító vitát, hogy mire van pénze a városnak, ezt a vitát el akartuk kerülni.
Azt viszont hozzátette és ezt a jelenlévő pártvezetők is megerősítették, hogy – élve a rendelkezésre álló lehetőséggel és a korábbi gyakorlatukkal – az európai zöldek támogatták a rendezvényt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.