Jobbról és balról is szeretnék megbuktatni Ursula von der Leyent

Két bizalmatlansági indítványt is beadtak Ursula von der Leyennel szemben, amelyek egészen biztos, hogy nem érnek célt a csütörtöki szavazáson. Az indítványokkal kapcsolatos vitára fél órát szentelt az Európai Parlament.

  • Arató László (Eurologus)

A szélsőjobboldali Patrióták Európáért frakció és a szélsőbaloldali Baloldal képviselőcsoport külön-külön kéri, hogy Ursula von der Leyen és vele együtt az Európai Bizottság is távozzon a posztjáról. A Patrióták nevében Jordan Bardella frakcióvezető ismertette a beadványt, aki előre meneküléssel vádolta az elnököt. Szerinte például a latin-amerikai országokkal megkötött Mercosur-egyezmény, vagy az USA-val aláírt vámmegállapodás is ide tartozik, és ezek valójában nem szolgálják az európaiak érdekeit.

Az embereket arra kényszerítik, hogy szorosabbra húzzák a nadrágszíjat, a gazdáktól támogatást vonnak meg, tönkreteszik az európai autógyártást, a vállalkozókon óriási adminisztrációs teher van

– részletezte Bardella a kifogásaikat. Sőt, Magyarországra utalva megemlítette, hogy pénzügyi szankciót kapnak azok, akik nem fogadnak be menekülteket és kritikusan beszélt Törökország esetleg uniós tagságáról, mert a törökök “nem illenek közénk”.

Manon Aubry, a szélsőbaloldal szónoka elsősorban a gázai humanitárius válság miatt olvasott be Von der Leyennek.

Távoznia kell, a gázai emberirtásban ön is cinkos, mert nem tett semmit

– mondta Aubry, aki szerinte fegyverembargóra lenne szükség Izraellel szemben. A Patrióta és a szélsőbalos érvelésben a Mercosur-szerződés kritikája, illetve az amerikai vámegyezmény volt a közös pont, bár Manon Aubry Donald Trump kapcsán másként érvelt, amikor azt mondta, hogy a Bizottság elnöke

egy olyan rezsim mellett tette le a voksát, ami jelenleg fasizálódik.

De az kiderült, hogy a Patrióták nem számíthatnak arra, hogy a Baloldal megtámogatja az ő beadványukat, mivel Aubry szerint az egy álszent kezdeményezés.

Ursula von der Leyen az őt ért bírálatokra nem tért ki részletesen, ehelyett azt ecsetelte, hogy mennyire veszélyessé vált a világ. Az elnök együttműködést javasolt mindenkinek.

Szeretném megerősíteni elkötelezettségemet az iránt, hogy mindannyiukkal együttműködve megőrizzük ezt az egységet – ebben a Parlamentben, a tagállamok között és intézményeink között. Ennek az egységnek a lényege nem feltétlenül az, hogy minden részletben egyetértsünk – valójában a feszültség és a vita a politikai döntéshozatal szerves és fontos része

– érvelt Von der Leyen. Külön kitért arra, hogy az orosz elnök nemcsak az Ukrajna elleni háború révén támadja Európát, de aktívan részt vesz abban, hogy belülről is meggyengítse az EU-t, miközben “nem rejti véka alá az uniónk és az alapjai iránti megvetését”. Az elnök szerint ennek nem lehet bedőlni és éppen ebben a helyzetben van szükség az európai egység demonstrálására. Beszéde végén az Európai Bizottság nevében megismételte a felajánlását a közös munka érdekében.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke kicsit nevetségesnek nevezte a bizalmatlansági indítványokat és – utalva a 2027-es franciaországi elnökválasztásra – arról is beszélt, hogy a Patrióták

a francia kampányt akarják ezzel tüzelni.

Holott Weber szerint a versenyképességről, a migrációról vagy a lakhatásról kellene beszélni, mert az Európai Bizottság is ezt teszi. Szerinte érdekes, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb együtt terjeszt be ilyen indítványt és azt javasolta, hogy inkább közösen próbálkozzanak, sőt alapítsanak egy közös frakciót, amelyet Weber már el is keresztelt: legyen a nevük “Ellene Vagyunk”.

Felrótta Orbán Viktornak, az olasz Matteo Salvininek és a francia Marine Le Pennek, hogy hol voltak, amikor Ursula von der Leyen az európaiak érdekeit képviselte a különböző kereskedelmi tárgyalásokon, és miért nem csináltak valamit, ha már olyan jó a kapcsolatuk a MAGA-mozgalommal (Make Amerika Great Again – Donald Trump jelszava).

Iratxe Garcia Perez, a szociáldemokraták frakcióvezetője arról beszélt, hogy Európa nem maradhat csendben, amikor Putyin erősíti a háborút, sőt európai területre is betört, Trump kereskedelmi háborút indít Európával szemben, Netanjahu pedig népirtást végez.

A Patrióta frakció nevében a fideszes Gál Kinga elöljáróban leszögezte, hogy az EU gyengébb mint valaha és ennek az oka az Európai Bizottság által kezdeményezett hibás döntések sorozata.

Még több fegyver és szankciók, rossz migrációs paktum, a zöld megállapodás és kereskedelmi megállapodás gyengíti az EU versenyképességét

– sorolta Gál. A Fidesz képviselője szerint a polgárok bizalma folyamatosan csökken a jelenlegi vezetés iránt, ezt jelzi a cseh választások eredménye és egyre nagyobb arányban vélik úgy az emberek, hogy a jövőjük forog kockán.

Európa érdekében változást követelünk, ideje távozni

– fordult Gál Kinga Ursula von der Leyenhez. Valérie Hayer, a liberális frakció vezetője arról beszélt, hogy a populisták és az extremisták Európa legszörnyűbb ellenségei, provokátorok, trollok, akiket nem szabad etetni. De jelezte, attól, hogy nem fogják megszavazni a bizalmatlansági indítványokat, nincs minden rendben és jobban kellene az elnöknek ügyelnie az Európai Parlamenttel fenntartott kapcsolatokra.

A szélsőjobboldali Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoport nevében Ewa Zajączkowska-Hernik úgy véli, hogy Von der Leyen nevetségessé tette az EU-t Trump előtt, majd felszólította a Bizottság elnökét, hogy

küldje a saját férjét és gyerekeit az ukrán frontra, ne másokét.

A két bizalmatlansági indítványról csütörtökön délben szavaz az Európai Parlament, két külön szavazáson. Ahhoz, hogy ez a Bizottság menesztését eredményezze, az összes képviselő 50 százalékának plusz egy szavazatnak kell összejönnie, ez 360 szavazatot jelent. Legutóbb júliusban volt bizalmi szavazás az elnökkel szemben, akkor a 175 támogatóval szemben 360 ellenszavazatot adtak le.

Hozzászólások