Szombattól megszigorítja az EU az oroszok vízumhoz jutását

Az Ukrajna ellen indított invázió, a migránsoknak erőszakkal az EU területére kényszerítése, a szabotázsakciók, a félretájékoztatási kampányok és az okiratokkal történő visszaélések miatt az Európai Bizottság úgy döntött, hogy megszigorítja az orosz állampolgárok vízumhoz jutásának feltételeit.

  • EUrologus

Mostantól az orosz állampolgárok nem kaphatnak többszöri belépésre jogosító vízumot. Ez azt jelenti, hogy az orosz állampolgároknak minden alkalommal új vízumot kell kérniük, amikor az EU-ba utaznak, ami lehetővé teszi a kérelmezők szoros és gyakori ellenőrzését a potenciális biztonsági kockázatok enyhítése érdekében.

A cél a közrendet és a belső biztonságot fenyegető veszélyek enyhítése

– az Európai Bizottság indokolásában. A jogszabályt csütörtökön fogadták el, pénteken tájékoztatják a tagállamokat és szombattól már érvénybe is lépnek a rendelkezések, amelyek csak az újonnan beadott igénylésekre vonatkoznak. A Bizottság egyik szóvivője elmondta, hogy az orosz állampolgárok belépésére vonatkozó szabályok az elmúlt években is szigorodtak, ennek következtében, míg 2019-ben még több mint 4 millióan, tavaly már csak félmillióan kaptak vízumot.

Kaja Kallas, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arra emlékeztetett, hogy Oroszország évtizedek óta a legveszélyesebb biztonsági környezetet teremtette Európában.

Példátlan drónzavarásokkal és szabotázzsal nézünk szembe a területünkön. Kötelességünk megvédeni polgárainkat. Szigorúbb szabályok vonatkoznak mostantól az EU-ba utazáshoz vízumot kérő orosz állampolgárokra. Az EU-ba utazás és az EU-n belüli szabad mozgás kiváltság, nem pedig adottság

– jelentette ki közleményében Kallas. A döntést előzetesen az összes tagállam jóváhagyta. Ugyanakkor korlátozott mértékben kivételek továbbra is fennállnak.

Ezek közé tartoznak például az EU-ban élő orosz állampolgárok közeli családtagjai és az uniós polgárok családtagjai. Nekik legfeljebb egy évig érvényes többszöri belépésre jogosító vízumuk lehet. A közlekedési dolgozók továbbra is kaphatnak ilyen vízumot legfeljebb kilenc hónapra, és kivételesen, indokolt esetekben a tagállamok továbbra is kiadhatnak többszöri belépésre jogosító vízumot olyan személyeknek, akiknek a megbízhatósága és feddhetetlensége kétségtelen. Ide tartoznak a disszidensek, a független újságírók, az emberi jogi jogvédők és a civil szervezetek képviselői - magyarázta az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján Markus Lammert szóvivő.

Miközben az EU a korábbi években szigorított (például 2022-ben felfüggesztette az Oroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodást), Magyarország kétoldalú alapon enyhébb intézkedéseket hozott, gyorsított eljárás biztosításával, vagy a vízumdíj csökkentésével.

Hozzászólások