Gyertyaőrület az EU-ban: egyre többet égetünk, egyre inkább importból

Nincsen ünnep gyertya nélkül – hangozhatna a közmondás. Az évszázadokig az otthonok elsődleges világítóeszközeként használt gyertyafény mára a születésnapok, karácsonyok és hanukák, romantikus esték elengedhetetlen kellékévé vált. Megnéztük, hogy alakul a gyertyák piaca Európában.

  • Arató Hedvig

Az Eurostat adatai szerint 2024-ben az EU-n kívüli országokból importált gyertyák értéke elérte az 513 millió eurót, ami 17 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 437 millió eurós fogalomhoz képest.

Ugyanezen időszak alatt az export kis mértékben ugyan, de 2 százalékkal csökkent 460 millió euróról 450 millió euróra.

2024-ben Hollandiába importálták a legtöbb gyertyát az EU-n kívülről, ami vélhetően nem a hollandok gyertyamániájára utal, inkább arra, hogy az itteni kikötőkben vámolták el a beérkező árut, 112 millió euró értékben, ami az import teljes értékének 22 százalékát tette ki. Ezzel a hollandok megelőzték Németországot 80 millió eurós import forgalmával, valamint Franciaországot 64 millió eurós importjával.

Karácsony, halottak napja, születésnapok, romantikus estek és a lista folytatódik
MTI / Katona Tibor

Az EU-n kívüli import háromnegyede Kínából származik

Az import származási helyét tekintve 75 százalékos részesedéssel és 382 millió euróra rúgó forgalmával Kína dominált. Ezt követte Vietnám 30 millió euróval (6%), majd az Egyesült Királyság (28 millió euró, 6%).

Az EU-ból Európán kívüli országokba irányuló export vonatkozásában az első helyen Lengyelország áll 85 millió eurós exporttal és a teljes gyertyaexport ötödére rúgó (19%-os) részesedésével. Ezzel a lengyelek megelőzik Franciaországot 80 millió euróval és 18%-os részesedéssel, valamint Csehországot és Dániát, amelyek egyaránt 47-47 millió euró értékben szállítanak a viaszos termékből világszerte.

Az EU-ban gyártott termékek gyertya termékek közül a legtöbbet az Egyesült Királyságban adják el összesen 127 millió értékben. Ez annyit tesz, hogy picivel több, mint minden negyedik az EU-ban öntött gyertya a Brexittel az Unióból kivált szigetországban kerül eladásra.

A legjelentősebb felvevőpiacok sorában a briteket Svájc követi 81 millió euróval és 18 százalékos részesedéssel, valamint az Egyesült Államok 68 millió euróval és 15 százalékos részesedéssel.

Magyarországon növekszik az export

A rendelkezésre álló külkereskedelmi adatok alapján a magyar gyertyaexport 2020 és 2024 között több mint kétharmadával növekedett: míg 2020-ban 34,8 millió eurót tett ki, addig 2024-re már 54,2 millió euróra rúgott. Érdekes 2023-hoz képest 9,3 százalékos visszaesés figyelhető meg. Ennek ellenére az ágazat külkereskedelmi mérlege továbbra is pozitív maradt, 2024-ben 4,06 millió eurós többlettel.

magyar_gyertyaimport_2024
Eurostat

A magyar gyertyák elsősorban európai piacokon kerülnek eladásra. 2024-ben a legfontosabb export célország Németország volt, mely 16,3 millió euró értékben vett magyar gyertyákat. A németeket követte Dánia (5,9 millió euró), Csehország (5,3 millió euró) és Olaszország (4,9 millió euró) az értékesített magyar gyertyák felvásárlópiacának rangsorában. Megemlítendő még, hogy az amúgy óriási exportőr Lengyelországba is eladtunk 1,8 millió euró értékben magyar gyertyaárut.

Az export növekedése mellett Magyarország továbbra is jelentős mennyiségben importál gyertyákat. A legnagyobb beszállító 2024-ben Lengyelország volt, ahonnan 22,8 millió euró értékben érkeztek a kanócos viasztermékek. A második legnagyobb hazai importforrás Kína volt 11,7 millió euróval, míg a harmadik helyen Szlovákia állt 4,4 millió euróval. Érdekes hazai piaci különlegesség, annak ellenére, hogy Lengyelország közel kétszer akkora értékben szállított gyertyát Magyarországra, mint Kína, utóbbi képezi a közös piaci import 75%-át.

magyar_gyertyaexport_2024
Eurostat

A nem európai országokból származó import összességében továbbra is korlátozott, ami hozzájárul ahhoz, hogy a gyertyapiac külkereskedelmi mérlege pozitív maradjon. A magyar gyertyaipar így egyszerre van jelen exportőrként és importőrként a nemzetközi kereskedelemben, többségében az EU-ba irányuló eladásokkal.

Az olasz gyertyaipar helyzete

Olaszországban a gyertyagyártásában mélyen gyökerező hagyományok vannak, bár ezeket kis- és középvállalkozások alkotják. A termelés becslése azonban nem egyszerű, mert – ahogy Mario Graziani, a már hatodik generáció óta családi cégként működő cég vezetője rámutat – az EU-országokba irányuló szállításokat nem követik nyomon. „A gyertyák nagyon régi termékek, amelyek az évek során sok változáson mentek keresztül” – hangsúlyozza a 50 főt foglalkoztató, évi 30 millió euró forgalmú vállalat vezetője. „Ma a nagy piacot az illatgyertyák képviselik. Graziani rámutat, hogy főként a temetői gyertyák piaca zsugorodik, míg a többi „még mindig növekszik”.

Ez a cikk a PULSE projekt határokon átnyúló európai újságírói együttműködés részeként íródott. Közreműködők: Davide Madeddu (Il Sole 24 Ore, Olaszország), Arató Hedvig (EUrologus / HVG, Brüsszel).

PULSE Projekt

A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.

Hozzászólások