Csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága teljes egészében helyt adott az Európai Bizottság Magyarországgal és a Cseh Köztársasággal szemben indított kötelezettségszegési kereseteinek. A luxembourgi testület megállapította, hogy mindkét tagállam megsértette a büntetőeljárásokban az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról szóló uniós irányelvet, mivel nem biztosították megfelelően a gyanúsítottak jogát ahhoz, hogy ügyvédjük jelen legyen a kihallgatásukon.
A két ország szabályozása eltért egymástól, de ugyanarra az alapvető problémára épült: ha a védő nem jelent meg a jogszabályban meghatározott határidőn belül, a hatóságok megkezdhették a kihallgatást a távollétében is. Magyarországon a határidő az őrizetbe vételről szóló értesítéstől számított két óra volt, Csehországban pedig az őrizetbe vételtől számított 48 óra. A cseh szabályozás ezenfelül akkor is lehetővé tette a kihallgatást, ha az ügyvéd nem volt elérhető.
A bíróság értelmezésében az ügyvédi segítséghez való jog nem merül ki abban, hogy a gyanúsított lehetőséget kap ügyvéd igénybevételére, vagy a hatóság megpróbálja értesíteni a védőt. A jognak olyan időpontban és módon kell érvényesülnie, amely lehetővé teszi a védelemhez való jog tényleges és hatékony gyakorlását.
Ez főszabály szerint azt jelenti, hogy az ügyvédnek személyesen jelen kell lennie a kihallgatáson, és hatékonyan részt kell tudnia venni abban.
Az uniós irányelv ugyanakkor nem teszi feltétel nélkülivé ezt a jogot. Meghatározott, kivételes körülmények között lehetővé teszi az ügyvédi segítséghez való jogtól való ideiglenes eltérést. A bíróság szerint azonban az ilyen kivételek köre kimerítően meghatározott, és nem bővíthető általános nemzeti szabályokkal.
A magyar és a cseh szabályozás éppen ezen a ponton ütközött az uniós jogba. Mindkét ország jogszabálya általános lehetőséget teremtett arra, hogy a kihallgatás a védő távollétében is megkezdődjön, ha az ügyvéd nem érkezik meg a megadott időn belül. Ez önmagában azonban nem olyan kivételes körülmény, amely igazolná az irányelvben biztosított jog korlátozását.
A bíróság ezzel világossá tette: az ügyvéd késedelmes érkezése önmagában nem teremt általános felhatalmazást a kihallgatás nélküle történő lefolytatására. A nemzeti eljárási szabályok nem alakíthatják át az uniós jogban kivételesnek tekintett eltérést automatikusan alkalmazható főszabállyá.
A magyar ügyben a Bizottság egy további jogsértést is kifogásolt. Álláspontja szerint Magyarország nem ültette át a nemzeti jogba az irányelvnek az ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról történő lemondásra vonatkozó különös követelményeit.
A magyar jog az ügyvédi segítséghez való jogot elidegeníthetetlen jogként kezeli. A kormány érvelése szerint ezért nem volt szükség külön rendelkezésekre a jogról való lemondás szabályozására. A bíróság azonban rámutatott: attól, hogy a jogról formálisan nem lehet lemondani, a gyanúsított vagy a vádlott még dönthet úgy, hogy nem veszi igénybe az ügyvédi segítséget.
Az ilyen helyzet az uniós jog szempontjából a jogról való lemondáshoz hasonlítható. Ezért az ilyen döntésre is alkalmazni kell az irányelv garanciáit.
Az uniós szabályok alapján a lemondásnak önkéntesnek és egyértelműnek kell lennie, az érintettnek megfelelő tájékoztatást kell kapnia a jogáról és a lemondás következményeiről, a döntést pedig rögzíteni kell. A lemondás nem jelenti azt sem, hogy az érintett később ne kérhetné ismét az ügyvédi segítséget. A bíróság következtetése szerint Magyarország azzal sértette meg az uniós jogot, hogy nem ültette át ezeket a részletszabályokat.
A kötelezettségszegés megállapítása után az érintett tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket az ítélet végrehajtására. Ha az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy valamelyik ország nem teljesíti az ítéletben foglaltakat, újabb eljárást indíthat, amely pénzügyi szankciók kiszabásához is vezethet.
