A séf laza fickó, ő a főnök, mindenki rajong érte, szavát, mozdulatait alkalmazottak hada lesi. Ruhája vakító fehér, sapkája csinosan félrecsapva, fenekén feszül a nadrág, szájából ömlik a humor és az okosság. A rengeteg tévés sztárszakácsnak, sorozatok fakanálbajnokainak, konyhashowknak, és a mozifilmek szórakoztató ábrázolásainak köszönhetően lassan már úgy tűnhet, mintha a főzés nem is munka lenne, inkább csak egyfajta jövedelmező hobbi, kellemes, rendhagyó művészeti ág. A képernyőn és a vásznon az olyan elhanyagolható müveletek, mint a zöldségpucolás vagy a mosogatás fel sem tűnnek.

Furcsa módon még egy rajzfilm járt a legközelebb a valósághoz. Persze nem véletlen, hiszen a L'ecsó fõszereplője aztán igazán alulról kezdte, egészen pontosan a csatornában. A boldog vég persze itt is garantált volt, de a nézők addig azért egész jó képet kaphattak, milyen is egy étterem konyhájában dolgozni – ha az ember avagy a patkány nem az ünnepelt séf.

Korábban már ajánlottunk egy nem túl jól megírt, egy vidéki francia étterem konyháját mégis hitelesen bemutató könyvet, amely Versenyben Provance-szal címen jelent meg, de létezik valóban olvasmányos feltárása is a nagyüzemi fõzésnek. Nem meglepõ módon ismét francia terepen, francia szerzőtől.

Anna Gavalda az elmúlt évtized egyik nagy gall felfedezettje. Az Együtt lehetnénk című könyve akkora sikert aratott, hogy igen hamar a filmes változata is elkészült. Felkent műértékelők és amatör irodalmi finnyáskodók találhatnának benne problémákat, kivéve a főzést, illetve egy szakács mindennapjainak reális ábrázolását. Az egyik főhős, Franck, a szakács életének bemutatásán keresztül végre azok is tisztábban láthatják a konyhák világát, akik soha nem merészkednének a lengőajtó mögé és eddig azt hitték, odaát minden szép és jó, maga a kánaán. Nem azt mondja Gavalda, hogy főzni robotos rossz, ilyesmit egy magára valamit is adó francia amúgy sem ejtene ki soha a száján. Sőt, főzni annyira jó, hogy Franck képtelen is lenne enélkül élni. Mi több, a finom ételeknek konkrétan életmentő szerepe van a történetben.

De azt bizonyítja,hogy az otthoni kellemes kis ebédkészítés köszönőviszonyban sincs egy étterem konyháján folyó történésekkel. Nem csak azért, mert hatalmas mennyiségekkel kell dolgozni, rengeteg monoton munkát kell elvégezni és egész nap állni. A sokszor 12 órás munkanapok kifejezetten nem teszik könnyebbé azok életét, akik a profi főzést választják hivatásnak. Nem szólva a konyhák meglehetősen hierarchikus és szigorú rendszeréről, a tulajdonosok, étteremfőnökök állandó költségcsökkentésért vívott harcáról. Csak nagyon kevesekből lehet mindenki által rajongott séf, médiasztár, aki még a csúcson sem dőlhet hátra, mert folyton a konkurrenciát kell figyelnie, nehogy valaki lekörözze.

Természetesen Gavalda könyve azért nem szűkölködik boldogságos elemekben, amikor befejezésre kerül a sor. S bármilyen nehéz is volt Franck sora, amíg a párizsi éttermekben húzta az igát, a főzés marad, még ha minden más meg is változik körülötte.