A PSZÁF szerint a pénzintézetnek egyebek mellett gondoskodni kell az informatikai rendszer alkalmazásával kapcsolatos kockázatok felmérésről független szakértővel. Emellett a rendszer biztonságának növelésére, a hozzáférések és jogosultságok ellenőrzésére szólította fel a felügyelet a nemrégiben alapított bankot.
A felügyelet tavaly augusztusban engedélyezte a Bank of China (Hungária) Rt. megalapítását, amely idén februárban kezdte meg működését. A pekingi székhelyű pénzintézet magyarországi vállalatának jegyzett tőkéje 2,7 milliárd forint volt alakuláskor. A Bank of China (Hungária) Rt.-ben 100 százalékos részesedésselrendelkezik a kínai anyavállalat.
Schiffer Péter, a Bank of China Hungary Rt. vezérigazgató-helyettese korábban elmondta: az idei terv az, hogy a leánybank mérlegfőösszege 20 milliárd forint legyen, illetve, hogy a cég hozzájáruljon a kétoldalú áruforgalom, valamint a Kínából Közép-Kelet-Európába érkező turizmus fellendítéséhez. (MTI)