Itt megtanulható, hogyan kell krízishelyzetben viselkedni – jellemezte a keletnémet gazdaságot a közelmúltban Rüdiger Pohl, a hallei gazdaságkutató intézet (IWH) vezetője, rámutatva a helyi vállalkozások sikeres túlélési stratégiájára a kedvezőtlen gazdasági folyamatok közepette. Míg Németország egészét tekintve egyre valószínűbbnek tűnik, hogy – főként a harmadik negyedévi 0,2 százalékos GDP-bővülést megelőző, első két negyedévi 0,2 százalékos csökkenés miatt – 1993 után először éves szinten zsugorodik a német gazdaság, addig az ország keleti tartományai 1,3 százalékos növekedéssel dicsekedhetnek. Dicséretes az "Ossik" exportjának alakulása is: a 90-es évek közepe óta 11 százalékról duplájára nőtt az egykori NDK-s területek kivitelének aránya az össznémet exporton belül.
Különösen érdekes e szárnyalás annak tükrében, hogy a 90-es évek közepén úgy tűnt, az újraegyesítést követően – főként nyugati márka-százmilliárdok segítségével - felélénkített keletnémet gazdaság lelassul, és a nyugati tartományok tovább növelik amúgy is jelentős előnyüket. S bár Helmut Kohl egykori kancellár 1991-es ígérete - miszerint 3-5 éven belül megtörténik a felzárkóztatás - még várat magára, a Kelet rendületlenül kapaszkodik. (További óriási lépést jelenthet a keleti tartományoknak, ha Lipcse elnyeri a 2012-s nyári olimpia rendezési jogát.)
Gazdasági elemzők szerint a keletnémet gazdaság recesszióval szembeni ellenálló képessége több tényezőnek köszönhető. Az autógyártó BMW-t 1999-ben saját bevallása szerint elsősorban nem az olcsó munkaerő – ennél olcsóbbat talált volna Csehországban is -, hanem főként az itt található szakképzett munkaerő, a munkaidő rugalmassága és keletnémetek gyors és pontos projektmegvalósítása vonzotta Lipcsébe. Ezek közül is az egyik legfontosabb a flexibilitás: a keletnémetek évente 100 órával többet dolgoznak nyugati kollégáiknál, és szükség esetén nem riadnak vissza a hétvégi munkától sem.
Vonzó lehet a potenciális beruházók számára a szakszervezetek kívül maradása a vállalati vezetés és az alkalmazottak közötti közvetlen bértárgyalásokról. A német vasmunkás-szakszervezet, az IG Metall nyári látványos veresége a 35 órás heti munkaidőért vívott küzdelemben jól illusztrálja azt, amit Alexander Eickelpasch, a berlini gazdaságkutató intézet (DIW) munkatársa így fogalmazott meg: "a keletnémet vállalatok és alkalmazottak egyfajta sorsközösséget alkotnak". E szoros kapcsolatnak köszönhető az is, hogy a keleti tartományok munkabérszintje még több mint tíz évvel az egyesítés után is mindössze 70 százaléka a nyugatinak.
Egy másik vonzó tulajdonsága a keletnémet gazdaságnak a kooperációkészség. Jó példa erre a szászországi kormány által kezdeményezett autóalkatrész-beszállítói együttműködés, melynek (AMZ) köszönhetően a tartományban ma közel 700 cég 64 ezer alkalmazottja szolgál ki olyan autóóriásokat, mint a Volkswagen, az Audi és hamarosan a BMW. Ezek az autógyártók ma már csak kész modulokat vesznek át; ezek összeállítását gondosan kiválasztott beszállítóikra bízzák. A közös fejlesztéseket és értékesítést elősegítő AMZ azonban olyan részalkatrészek gyártására specializálódott kisvállalatok számára is teszi lehetővé a beszállítóhálózatba történő bekapcsolódást, mely cégek egyedül esélytelenek lennének erre. Az önálló fejlesztésekre tőke hiányában képtelen vállalatokat segítik a helyi egyetemek és kutatóintézetek is: az ipar és a tudomány állam által szorgalmazott együttműködésének köszönhetően lehetőség nyílik a felfedezések azonnali gyakorlati kipróbálására, átültetésére, ez pedig folyamatos megújulást és nagyfokú rugalmasságot eredményez. Mint az az eddigiekből is kiderülhetett, a keletnémet ipar szárnyalásához – nem utolsósorban - nagymértékben hozzájárul az állami és helyi vezetés befektetőbarát magatartása is.
A Die Zeit érdekességként megjegyzi: a német gazdasági krízist témául választó talk show-k többsége főként a nyugati németek jajveszékelésétől hangos, a "siránkozó Ossiknak" csúfolt keletiek alig exponálják magukat a vitában. A lap szerint mindezek tükrében nem is meglepő, hogy Business Week című amerikai gazdasági magazin egyik tavalyi számában ezt írta: "A Kelet igazán elláthatná a Nyugatot egy-két tanáccsal a kapitalizmusról".
Különösen érdekes e szárnyalás annak tükrében, hogy a 90-es évek közepén úgy tűnt, az újraegyesítést követően – főként nyugati márka-százmilliárdok segítségével - felélénkített keletnémet gazdaság lelassul, és a nyugati tartományok tovább növelik amúgy is jelentős előnyüket. S bár Helmut Kohl egykori kancellár 1991-es ígérete - miszerint 3-5 éven belül megtörténik a felzárkóztatás - még várat magára, a Kelet rendületlenül kapaszkodik. (További óriási lépést jelenthet a keleti tartományoknak, ha Lipcse elnyeri a 2012-s nyári olimpia rendezési jogát.)
Gazdasági elemzők szerint a keletnémet gazdaság recesszióval szembeni ellenálló képessége több tényezőnek köszönhető. Az autógyártó BMW-t 1999-ben saját bevallása szerint elsősorban nem az olcsó munkaerő – ennél olcsóbbat talált volna Csehországban is -, hanem főként az itt található szakképzett munkaerő, a munkaidő rugalmassága és keletnémetek gyors és pontos projektmegvalósítása vonzotta Lipcsébe. Ezek közül is az egyik legfontosabb a flexibilitás: a keletnémetek évente 100 órával többet dolgoznak nyugati kollégáiknál, és szükség esetén nem riadnak vissza a hétvégi munkától sem.
Vonzó lehet a potenciális beruházók számára a szakszervezetek kívül maradása a vállalati vezetés és az alkalmazottak közötti közvetlen bértárgyalásokról. A német vasmunkás-szakszervezet, az IG Metall nyári látványos veresége a 35 órás heti munkaidőért vívott küzdelemben jól illusztrálja azt, amit Alexander Eickelpasch, a berlini gazdaságkutató intézet (DIW) munkatársa így fogalmazott meg: "a keletnémet vállalatok és alkalmazottak egyfajta sorsközösséget alkotnak". E szoros kapcsolatnak köszönhető az is, hogy a keleti tartományok munkabérszintje még több mint tíz évvel az egyesítés után is mindössze 70 százaléka a nyugatinak.
Egy másik vonzó tulajdonsága a keletnémet gazdaságnak a kooperációkészség. Jó példa erre a szászországi kormány által kezdeményezett autóalkatrész-beszállítói együttműködés, melynek (AMZ) köszönhetően a tartományban ma közel 700 cég 64 ezer alkalmazottja szolgál ki olyan autóóriásokat, mint a Volkswagen, az Audi és hamarosan a BMW. Ezek az autógyártók ma már csak kész modulokat vesznek át; ezek összeállítását gondosan kiválasztott beszállítóikra bízzák. A közös fejlesztéseket és értékesítést elősegítő AMZ azonban olyan részalkatrészek gyártására specializálódott kisvállalatok számára is teszi lehetővé a beszállítóhálózatba történő bekapcsolódást, mely cégek egyedül esélytelenek lennének erre. Az önálló fejlesztésekre tőke hiányában képtelen vállalatokat segítik a helyi egyetemek és kutatóintézetek is: az ipar és a tudomány állam által szorgalmazott együttműködésének köszönhetően lehetőség nyílik a felfedezések azonnali gyakorlati kipróbálására, átültetésére, ez pedig folyamatos megújulást és nagyfokú rugalmasságot eredményez. Mint az az eddigiekből is kiderülhetett, a keletnémet ipar szárnyalásához – nem utolsósorban - nagymértékben hozzájárul az állami és helyi vezetés befektetőbarát magatartása is.
A Die Zeit érdekességként megjegyzi: a német gazdasági krízist témául választó talk show-k többsége főként a nyugati németek jajveszékelésétől hangos, a "siránkozó Ossiknak" csúfolt keletiek alig exponálják magukat a vitában. A lap szerint mindezek tükrében nem is meglepő, hogy Business Week című amerikai gazdasági magazin egyik tavalyi számában ezt írta: "A Kelet igazán elláthatná a Nyugatot egy-két tanáccsal a kapitalizmusról".