Kihallgatják a Parmalat volt főnökét

Utolsó frissítés:

Megkezdték Calisto Tanzinak, a Parmalat olasz élelmiszeripari konszern letartóztatásban lévő alapítójának, volt elnök-vezérigazgatójának kihallgatását az olasz nyomozati szervek.

Tanzi, akit csalással és többszáz millió euró eltulajdonításával vádolnak, akár tizenöt év börtönbüntetést is kaphat. Az 1961-ben alapított Parmalat, Olaszország nyolcadik legnagyobb ipari vállalkozása, a botrány előtt több mint 2 milliárd eurót ért a tőzsdén, most alig 80 millió euró a piaci értéke.



Az olasz ügyészségi vizsgálat során annyi már kiderült, hogy a Parmalat holding mérlegeit 1988 óta rendszeresen meghamisították, amivel legalább 8,7 milliárd eurós felhalmozott hiányt igyekeztek palástolni. Tanzi, akit néhány napos spanyolországi tartózkódás után szombaton este tartóztatták le Milánóban, 52 százalékos részesedésével a Parmalatnak még mindig a legnagyobb tulajdonosa. Elfogása elött állítólag fontos dokumentumok megsemmisítésére készült.



A Parmalat a múlt héten csődvédelmet kapott, és az olasz ipari minisztérium az új elnök-vezérigazgatót, a jeles cégmentő hírében álló Enrico Bondit nevezte ki a Parmalat gondnokává. Bondi a cég átszevezésére kapott megbízást, jelentések szerint próbál majd eladni bizonyos vagyonrészeket, hogy mentse ami menthető.