Amit a gazdasági mutatókról tudni kell(ene)

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A német Die Zeit hetilap óva inti olvasóit a varázslatos amerikai és a hervatag német gazdasági mutatók összehasonlításától. A lap szerint a különböző szemléletmódoknak köszönhetően ugyanazokból az adatokból néha egészen más eredményekhez jutnak a szakemberek.

2003. október 30-án Dennis J. Fixler, az amerikai Bureau of Economic Analysis (BEA) statisztikusainak vezetője, a konjunktúraadatok megjelentetéséért felelős hivatalnok örömmel kürtölte világgá, hogy a harmadik negyedévben 7,2 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye. Három héttel később Fixler bejelentette korrigált számait, melyek szerint az Egyesült Államokban a harmadik negyedben a várakozásoknál erőteljesebben, 8,2 százalékkal nőtt a GDP. A bejelentés hírére a részvények árfolyama emelkedni kezdett, a Bush-kormányzat pedig, melynek gazdaságpolitikáját hosszú ideje több oldalról is bírálták, fellélegezhetett.

Hasonló növekedési mutatókra csak a gyorsan fejlődő országok esetében van példa: Kína minden bizonnyal világbajnok a jelenlegi 8 százalék feletti éves növekedésével. E példa tükrében legalábbis gyanúsnak tűnhet a hasonló méretű amerikai fejlődés, a Die Zeit azonban rámutat: nem a számítások hibája, hanem az alkalmazott módszerek állnak a tetszetős számok mögött. Amíg ugyanis a német gazdasági mutatók publikálásáért felelős, gyönge évi 0,2 százalékos növekedést jósoló német statisztikusok a múltat veszik alapul számításaiknál, addig Fixlerék a jövőbe tekintve hozzák nyilvánosságra adataikat.

Az Egyesült Államokban a tavalyi év második félévéhez képest a harmadik félévben 2 százalékot tett ki a GDP-növekedés. Fixlerék ezt a számot vetítették ki egész évre – így jött ki a novemberben nyilvánosságra hozott 8,2 százalékos éves növekedés. Az ilyen számítási módszerek feltételezik, hogy az egy negyedév alatt mutatkozó növekedési ütem az egész évre fennmarad; ez azonban gyakran torz eredményekhez vezethet. Így lehet ez a novemberi, 8,2 százalékos növekedési adattal is, amely főként az ez időszakban véghezvitt adókönnyítések hatására megnövekedett lakossági fogyasztásnak volt köszönhető. Annak az esélye azonban, hogy ez a növekedés az elkövetkező negyedévekben ugyanilyen szinten fennmarad, nem nagy - véli a Die Zeit által megszólaltatott gazdasági szakértő.

Hasonló a helyzet a vonzó amerikai munkanélküliségi adatokkal is: míg Németországban a munkaügyi központok adatai alapján 2003 novemberében 10,5 százalék volt a munkanélküliség, ugyanebben az időpontban az Egyesült Államokban 5,9 százalék. Amerikában ugyanis a munkanélküliségi mutatókat telefonos megkérdezés alapján állítják össze - eleve figyelmen kívül hagyva ily módon azokat, akiknek nincs telefonjuk - , melyek során három kérdést tesznek fel:

- Munka nélkül van-e (a megkérdezett)?

- Aktívan keresett-e állást a telefonos interjú hetén?

- Az elkövetkező 14 napban hajlandó lenne-e új állást betölteni?

Munkanélkülivé csak azt nyilvánítják, aki mindhárom kérdésre igenre válaszol, azaz: munkanélküli, állást aktívan kereső és készen áll a megkeresésekre. Kiesnek tehát azok, akik a megkeresés hetében éppen nem kerestek állást, vagy akár csak egy órát is dolgoztak (legyen az létfenntartáshoz nélkülözhetetlen munka). Nem számítanak munkanélküliek azok sem, akik azért nem keresnek munkát, mert úgy vélik, semmi esélyük új állás elnyerésére – ők a "discouraged workers" (kedvüket vesztett munkások) csoportba kerülnek. Ha ezeket az embereket a munkanélküliek körébe sorolnák, az amerikai munkanélküliségi ráta fél százalékkal nagyobb lenne. Azok a megkérdezettek pedig, akik más okokból nem keresnek aktívan állást, a passive job seekers (passzív álláskeresők) csoportba kerülnek, és semmiféle álláspiaci statisztikában nem szerepelnek. Kizárják a telefonos megkérdezésekből az Egyesült Államokban a 15 éven alattiakat is, pedig e korosztályban a munkanélküliség átlagon felüli.

Bruce Western és Katherine Beckett amerikai szociológus egy tanulmányukban azt is bebizonyították: az amerikai igazságszolgáltatás erősen csökkenti a munkanélküliségi rátát. 1995-ben például százezer amerikai közül 519-en ültek börtönben. Ha valamennyi börtönlakó, aki bevonulása előtt munkanélküliként regisztrálta volna magát, szerepelne a statisztikákban, az Egyesült Államok munkanélküliségi rátája 1,9 százalékkal magasabb lenne. E számok 1995-ös állapotokat tükröznek, ma 2,2 millió amerikai ül a rácsok mögött.