A vártnál jóval kisebb a fizetési mérleg hiánya

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A folyó fizetési mérleg hiánya 163 millió euró volt az idén az első hónapban, ami jelentősen kedvezőbb mint az elemzők által várt 241 millió euró.

Az elemzői előrejelzések azonban még a szerdán napvilágot látott, kellemes meglepetést okozó külkereskedelmi mérleghiány-adatok megismerése előtt készültek, ezért a meglepetés most már talán kisebb lesz, a forint azonban így is megközelítheti a 250 forintos eurót. Az euró pénteken reggel 251,70 forintig gyengült, majd 252,30 forintig visszaerősödött, ami szintén azt jelzi, hogy a nagy megleptés elmaradt. Az adatok ennek ellenére megerősítik azt a tendenciát, hogy az ipari termelés növekedése és az export erősödése megtette a hatását, a magyar gazdaságban megindult kedvező folyamatok folytatódnak.



Tavaly januárban a folyó fizetési mérleg 200 millió euró deficittel zárt. A tavaly decemberi hiány 437 millió euró, az egész éves deficit 4,58 milliárd euró volt. Az áruforgalmi egyenleg ez év januárban 44 millió euró hiány volt, szemben a tavaly januári 100 millió eurós deficittel. A szolgáltatások egyenlegéből az idegenforgalom mérlege ez év első hónapjában 18 millió euró többletet mutatott, ami jelentősen alacsonyabb a múlt év januári 72 millió eurós többlethez viszonyítva.



A közvetlen tőkebefektetésekhez kapcsolódó 96 millió euró forrásbeáramlással szemben viszont a magyar cégek 205 millió eurót fektettek be külföldön, így összesen 138 millió euró tőke áramlott ki az országból. Ebben a döntő módon a Szlovnaftért kifizetett utolsó részlet játszotta. Tavaly januárban a tőkebefektetések még 77 millió euró nettó forrásbeáramlást jelentettek.