Az idén január elsejétől hatályos adótörvény visszamenőleg veszi el a fogtechnikusoktól a korábbi adójogszabályok szerint a fejlesztések esetén jogosan visszaigényelt és kapott áfa időarányos részét.
A szakmát adókötelesből tárgyi adómentes sávba sorolják, úgy, hogy a korábban vásárolt eszközökre is vonatkozzon a fogtechnikusokra hátrányos törvény.
Az ipartestület szerint az európai gyakorlatban nulla százalékos az áfakulcsa a fogtechnikusok által gyártott gyógyászati segédeszközöknek; ezt a gyakorlatot a magyar szakma is elfogadta volna.
Az idén január elsejétől a fogszabályzás áfakulcsa a korábbi 12 százalékról 15 százalékra emelkedett, a fogpótlás, a kivehető pótlás és ezek javítása után pedig 25 százalékos áfát kell fizetni. Az ipartestület becslése szerint így mintegy 20 százalékkal drágulhat a fogpótlások költsége. (MTI)