Szerző:
„Belle de jour” – ezen a címen fut az a rendkívül népszerűvé vált webnapló, amely egy 28 éves, - amúgy bölcsészkaron diplomázott - dél-londoni prostituált mindennapjaiba enged betekintést. Bár a cím franciául egy mezei virágot jelöl, kiválasztása inkább arra az 1967-ben, Luis Buñuel által rendezett – Magyarországon A nap szépe címmel vetített - filmre utal, melyben a Catherine Deneuve játszotta arisztokrata nő titokban egy bordélyházban éli ki szenvedélyét.
A blogot álnéven jegyző diplomás call-girl magával ragadó stílusban ír, gyakran idéz verseket, írókat, bár bejegyzéseit valószínűleg inkább a kliensekkel töltött intim együttlétek részletes leírása miatt kedvelték meg az olvasók. Annyira, hogy egy könyvkiadó - üzleti lehetőséget sejtve kiadásában - szerződést kínált a rejtélyes szerzőnek.
A webnapló szerzője valójában egy San Franciscó-i újságírónő – állítja Don Foster, a névtelen szerzők és apokrif szövegek rejtélyeinek feltárására specializálódott New York-i irodalomtanár. A Vassar College angol reneszánsz irodalomban – főleg Shakespeare-ben - jártas professzora korábban is felhívta magára a figyelmet hasonló kutatásaival: pár éve az Egyesült Államokban Primary Colors címmel kiadott anonim regény (az ebből forgatott film nálunk A nemzet színe-java címmel hozzáférhető a videotékákban) szerzőjét, Joe Kleint leplezte le. Egy alkalommal az FBI is igénybe vette szaktudását, amikor a sajtó által Unabomber-nek elnevezett levélbombás merénylő utáni nyomozáshoz hozzájárulva az egyes levelek fogalmazásmódja alapján kellett megerősítenie, hogy azok egyazon személytől származnak.
A rejtélyes nő a barátjával él San Franciscóban, bár machesteri születésű, valódi neve Sarah Champion, nem 28 éves, hanem 33, és zenei újságíró – nyomozta ki Don Foster. A professzor – akit egy cikkben „textuális szellemirtónak" neveznek - kutatásához a Google keresőjét hívta segítségül: olyan jellemző szókapcsolatokat és nyelvi alakzatokat írt a keresőbe, melyek a tanár szerint minden írónak sajátjai, így szerinte összetéveszthetetlen találatok születtek. Foster – többek között - a zárójelek gyakran indokolatlan használatát, a központozást, a dőlt betűket és a szóközöket vizsgálta. A nyelvi elemeken túl a professzor egy sor más árulkodó kapcsolatot említ: a két karakter ízlése és személyes élményanyaga nagyon hasonlóak, így például az underground rock együttesek szeretete, a yorkshire-i szülők, a manchesteri tanulmányok és a modern irodalom mélyreható ismerete. A blog szerzője láthatóan jól ismeri London déli részét, márpedig Sarah Champion egy időben a blogban is megemlített A23 jelű elkerülőút közelében lévő dél-londoni West Norwood-ban élt.
A londoni Times felhívta Championt, aki nem is tagadta, hogy ő vezeti a sikeres blogot, majd a lapnak küldött e-mailben tisztázta, hogy valójában sosem volt call-girl. Újabb csavar azonban az ügyben, hogy a blogszerző könyvügynöke, Patrick Walsh, állítja: sosem hallott Sarah Championról. A Belle de jour szerzője is beszállt a játékba, s blogjában visszakozik, mondván: mást lepleztek le helyette, elnézést kér azoktól, akiket miatta zaklatnak. Érthető, hogy menti a menthetőt, hiszen egy leleplezett álprostituált könyve valószínűleg kevesebb érdeklődést váltana ki a könyvpiacon, mint egy valódi call-girlé.
A blogot álnéven jegyző diplomás call-girl magával ragadó stílusban ír, gyakran idéz verseket, írókat, bár bejegyzéseit valószínűleg inkább a kliensekkel töltött intim együttlétek részletes leírása miatt kedvelték meg az olvasók. Annyira, hogy egy könyvkiadó - üzleti lehetőséget sejtve kiadásában - szerződést kínált a rejtélyes szerzőnek.
A webnapló szerzője valójában egy San Franciscó-i újságírónő – állítja Don Foster, a névtelen szerzők és apokrif szövegek rejtélyeinek feltárására specializálódott New York-i irodalomtanár. A Vassar College angol reneszánsz irodalomban – főleg Shakespeare-ben - jártas professzora korábban is felhívta magára a figyelmet hasonló kutatásaival: pár éve az Egyesült Államokban Primary Colors címmel kiadott anonim regény (az ebből forgatott film nálunk A nemzet színe-java címmel hozzáférhető a videotékákban) szerzőjét, Joe Kleint leplezte le. Egy alkalommal az FBI is igénybe vette szaktudását, amikor a sajtó által Unabomber-nek elnevezett levélbombás merénylő utáni nyomozáshoz hozzájárulva az egyes levelek fogalmazásmódja alapján kellett megerősítenie, hogy azok egyazon személytől származnak.
A rejtélyes nő a barátjával él San Franciscóban, bár machesteri születésű, valódi neve Sarah Champion, nem 28 éves, hanem 33, és zenei újságíró – nyomozta ki Don Foster. A professzor – akit egy cikkben „textuális szellemirtónak" neveznek - kutatásához a Google keresőjét hívta segítségül: olyan jellemző szókapcsolatokat és nyelvi alakzatokat írt a keresőbe, melyek a tanár szerint minden írónak sajátjai, így szerinte összetéveszthetetlen találatok születtek. Foster – többek között - a zárójelek gyakran indokolatlan használatát, a központozást, a dőlt betűket és a szóközöket vizsgálta. A nyelvi elemeken túl a professzor egy sor más árulkodó kapcsolatot említ: a két karakter ízlése és személyes élményanyaga nagyon hasonlóak, így például az underground rock együttesek szeretete, a yorkshire-i szülők, a manchesteri tanulmányok és a modern irodalom mélyreható ismerete. A blog szerzője láthatóan jól ismeri London déli részét, márpedig Sarah Champion egy időben a blogban is megemlített A23 jelű elkerülőút közelében lévő dél-londoni West Norwood-ban élt.
A londoni Times felhívta Championt, aki nem is tagadta, hogy ő vezeti a sikeres blogot, majd a lapnak küldött e-mailben tisztázta, hogy valójában sosem volt call-girl. Újabb csavar azonban az ügyben, hogy a blogszerző könyvügynöke, Patrick Walsh, állítja: sosem hallott Sarah Championról. A Belle de jour szerzője is beszállt a játékba, s blogjában visszakozik, mondván: mást lepleztek le helyette, elnézést kér azoktól, akiket miatta zaklatnak. Érthető, hogy menti a menthetőt, hiszen egy leleplezett álprostituált könyve valószínűleg kevesebb érdeklődést váltana ki a könyvpiacon, mint egy valódi call-girlé.