Az Air France áprilisban tesz ajánlatot a KLM-re

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Az Air France és a KLM ezután hozza létre az árbevétel alapján számítva a világ legnagyobb légitársaságát - jelentette be a két cég szerdán.

Közleményükben tudatták, hogy most folyik az ajánlat véglegesítése, amelynek megtétele március végéről április elejére tolódik át. A múlt év szeptemberében közölték első ízben, hogy az elképzelések szerint 10 KLM -részvényért ajánlanak a tulajdonosoknak 11 Air France részvényt és jogot 10 további Air France papír megszerzésére. Ez utóbbi jog teszi lehetővé tulajdonosának azt, hogy megvegyen 2 Air France részvényt 20 eurós áron a következő három és fél évben. A jelenlegi részvényárakon számolva az üzlet, vagyis a KLM értéke 840 millió euró.



A két vállalat közös holdingtársaság létrehozásában állapodott meg, ezen belül mind az Air France, mind pedig a KLM márkanevét használják majd három éven át. A szakértők különlegesnek minősítik az üzletet, mivel a holdingot ugyan a francia cég fogja vezetni, de a KLM megtartja külföldi leszállási jogait.



Az Air France-KLM olyan holding, amely cég felett 100 százalékos tulajdonnal rendelkezik, de úgy, hogy a KLM megőrzi holland voltát, hiszen a szavazati jogok 51 százalékát a holland állam és két holland alapítvány gyakorolja majd. (MTI)