A Mol stratégiai partnerséget ajánl a Petromnak

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A magyar olajmulti nem részvényvásárlásra, hanem partnerségre tett ajánlatot a román kormánynak az állami tulajdonban lévő Petrom olajtársaság privatizációjában.

A Mol pénteki közleménye szerint a valódi partnerséget részesíti előnyben az egyszerű kivásárlás helyett, annak érdekében, hogy biztosítsa a stratégiai együttműködésből származó előnyök teljes kihasználását. "Úgy hisszük, hogy a Petrom és Mol közötti erős partnerség létrehozása egy mindkét fél számára értékes alternatíva, szemben a jelenlegi privatizációs menetrenddel, amely azt eredményezné, hogy a legértékesebb román társaság fölötti teljes ellenőrzés eladásra kerül" - áll a Mol közleményében.



A Mol ajánlatában többek között jelentős kezdeti tőkeemelés szerepel a Petrom kiterjedt beruházási programjának finanszírozására, ezen kívül kölcsönös tulajdonosi viszony kialakítása a két cég között a partnerség külső és belső elfogadtatásának erősítésére, illetve egy erős integráció létrehozása a Petrom és a Mol romániai leányvállalata, a Mol Románia között a Petrom piaci pozíciójának támogatására és a párhuzamos működések elkerülésére.



A Mol ajánlata szerint a cég kész a 33,34 százalékos Petrom részesedés valós értékének megfizetésére a román kormány számára most vagy egy későbbi időpontban, a román kormány tetszése szerint.



A közlemény szerint a magyar olajtársaság így az egyszerű, egyoldalú kivásárlás helyett a kiegyensúlyozottabb tranzakciót javasolja, a kereszttulajdonlást is lehetővé téve. Ez azt jelenti, hogy a Mol felajánlja román partnerének a részvételt a Mol-csoportban.



A közlemény szerint "a Mol meggyőződése, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb integrált olaj és gáz csoportjainak, azaz a Petromnak és a Mol/Slovnaft/INA csoportnak szoros szövetségre kell lépniük annak érdekében, hogy ( ...) sikeresen vegyék fel a versenyt keleti és nyugati olajipari versenytársaikkal."



A Mol mindezeket figyelembe véve tette meg javaslatát a román kormánynak és ezért döntött úgy, hogy a jelenlegi tenderen még nem nyújt be kötelező érvényű végleges ajánlatot. A cég ugyanakkor megjegyzi, hogy amennyiben a román kormány kizárja a közvetlen tárgyalások lehetőségét, úgy a Mol továbbra is megfontolná az ajánlattételt a jelenlegi privatizációs folyamatban, egy olyan formában, amely jobban megfelel a javaslatban leírt struktúrának.



A társaság emlékeztet arra, hogy az utóbbi időben erős stratégiai partnerségre lépett a közép-kelet európai régió vezető olaj és gázipari cégeivel (a Slovnaft-tal Szlovákiában és az INA-val Horvátországban).



A Mol jelenleg "előrehaladott tárgyalásokat folytat a PKN Orlen-nel is annak érdekében, hogy ugyanezt az utat követve kiépüljön egy kétségtelenül vezető szerepet betöltő, független olaj- és gázipari konszern Közép-Kelet-Európában" - áll a cég közleményében.

(MTI)