Michael O'Leary, a társaság vezetője elmondta: pár évig figyeli a térséget és akkor több értelme lesz az olyan "szexis" célállomások után nézni, mint Prága, de esetleg Varsó is szóba jöhet. Ez idő alatt a Ryanair Nyugat-Európában öt-hat új bázist épít ki. Aztán megyünk Kelet-Európába – tette hozzá O'Leary.
A Wizz Air a napokban jelentette be, hogy első budapesti járata június 24-én száll fel. A tervek szerint 2005 végére húsz repülőgéppel és tíz millió férőhellyel a Wizz Air a régió legnagyobb légitársasága lesz. Az internetes jegyértékesítést a budapesti járatokra a társaság hétfőn indította meg, az első pár órában több mint ötszáz foglalást regisztráltak.(MTI)