A Budapest Airport Rt. (BA) közleménye szerint a társaságnál működő öt szakszervezettel kötött megállapodás alapján 13,8 százalékos átlagos éves szintű, két ütemben megvalósuló átlagkereset-növekedés lesz a cégnél. Az egyességet az a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete is elfogadta, amelyik a héten lezajlott figyelmeztető sztrájkot kezdeményezte.
A vállalat közleménye szerint az első ütemben 10 százalékos, január 1-től visszamenőleges alapbérfejlesztést valósít meg a társaság, majd a féléves eredmények ismeretében további béremelésre is sor kerül. A 13,8 százalékos átlagos béremelés egyrészt alapbér korrekciót, másrészt személyre szóló alapbéremelést jelent.
(MTI)