Kedden délben jelentették be Lausanne-ban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának határozata alapján a kilenc jelentkező - Párizs, Lipcse, New York, Moszkva, Isztambul, Havanna, London, Madrid és Rio de Janeiro - közül mely városok maradnak versenyben.
A kiválasztottaknak november 15-éig kell benyújtaniuk részletes pályázatukat. Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai továbbra sem látogathatják a pályázókat, az inspekciós testület jelentése szolgál alapul a végső döntéshez, melyet 2005. július 16-án, a NOB Szingapúrban tartandó ülésén hoznak meg titkos szavazással.
Az AFP francia hírügynökség tegnapi értesülése szerint változatlan marad a 2008-as pekingi játékok műsora, ami azt jelenti, hogy azok a sportágak, amelyek Athénban szerepelnek, a kínai fővárosban is műsoron lesznek.
A 2012-es olimpiát illetően a NOB 2005-ben dönt arról, hogy szükséges-e változtatni a programon. A francia hírügynökség úgy tudja, a hétfős rögbi, a golf, a fallabda, a karate és a görkorcsolya esélyes arra, hogy bekerüljön a műsorba, amelyből leginkább tekvondó vagy az öttusa szorulhat ki. (MTI, dpa)