Kétmilliárdba kerül a Vodafone-nak a számhordozhatóság

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Május eleje óta a Vodafone 839 ügyfele jelezte, hogy más szolgáltatóhoz vinné mobilszámát, míg a versenytársak ügyfelei közül eddig 1461-en érdeklődtek a Vodafone-hoz való átszerződésről.

A végrehajtott számhordozások száma azonban jóval kisebb a kéréseknél: a Vodafone-hoz ténylegesen eddig 231 ügyfél érkezett, és 89 távozott el. A cég csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondták, hogy nagyon sok hordozási kérést kell elutasítani, egyfelől azért, mert az előfizetői adatok nem egyeznek - például a költözéskor nem értesítette a szolgáltatóját az új címéről az ügyfél - másfelől azért mert nagyon sok felhasználónak számlatartozása van.



A Vodafone Magyarország összesen mintegy 2 milliárd forintot fizet ki azért, hogy a számhordozás az ügyfelek rendelkezésére álljon - közölte Döbrőssy Gábor a társaság műszaki igazgatója. A vállalat szakértői arról is beszéltek, hogy az ügyfelek nagy része nincs tisztában azzal, hogy milyen feltételek teljesítése mellett hordozhatja a számát, és felhívták a figyelmet arra, hogy ezt például csak az adott szolgáltatóval szerződött ügyfél teheti meg.



A Vodafone üdvözli azt a kormányzati szándékot, hogy augusztus végéig kiírják a harmadik generációs mobilszolgáltatásra vonatkozó tendert. A cég szándékai szerint nagy valószínűséggel pályázni fog a kiadandó négy licenc egyikére. A társaság képviselői elismerően nyilatkoztak arról is, hogy Magyarországon az eddig nyilvánosságra hozott ismeretek szerint a licenc díját a keresleti igényekhez igazodóan állapítják majd meg.



A Vodafone ugyanakkor azt szeretné elérni, hogy a kiírás liberális legyen, ne szerepeljen benne túl sok megkötés, például arra vonatkozóan, hogy a harmadik generációs hálózati lefedettséget milyen ütemben, hol és hogyan kell megvalósítani. Álláspontjuk szerint ebben a tekintetben az a legjobb, ha a piaci igényeknek megfelelően építhetik ki a hálózatukat a szolgáltatók. (MTI)