Csökkent az EMI profitja

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A világ harmadik legnagyobb zenei vállalata az első negyedévben 8,7 százalékkal alacsonyabb adózás előtti nyereséget ért el, mint tavaly.

Az EMI adózás előtti profitja 163,3 millió font (293 millió dollár) lett; egy évvel korában 178,8 millió font volt. Az elemzők 135,4 millió és 173,1 millió font közötti - átlagban 160,1 millió fontos - értéket vártak.



"A kalózkodás elleni küzdelmünknek immár van pozitív hatása, növekedésnek indult a jogszerű digitális zenei ágazat. Hosszú évek óta első ízben érzékelhetőek bíztató jelek, különösen az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb zenei piacán" - emelte ki Eric Nicoli, a cég elnöke.



A Norah Jones, Coldplay és Robbie Williams albumokat is megjelentető EMI forgalma 2,5 százalékkal, 2,12 milliárd fontra csökkent; a változás mértéke az árfolyamváltozások kiszűrésével 1,4 százalék.



Az EMI adózott vesztesége 71,6 millió font, a cég tavaly 234,2 millió font profitot ért el; az átalakítás költségei 154,8 millió fontot tettek ki, és a tavalyi eredményt megnyomta a HMV kiskereskedelmi lánc értékesítésének egyszeri haszna is.



Az EMI még márciusban jelentette be, hogy ötödével csökkenti a hozzá tartozó művészek számát, valamint kiszervezi az amerikai CD- és DVD-gyártást.



Az EMI árfolyama a hétfő reggeli adásvétel során 2,83 százalékkal 240 pennyre csökkent.

(MTI)