Az olasz adóhivatal tanulmányának adatait hétfői számában hozta nyilvánosságra a La Repubblica című liberális napilap, amely szerint főként délen dívik az adócsalás, elsősorban a kereskedelem és szolgáltatások terén. Pedig félmillió itáliai állampolgár vall be évi 70 ezer eurónál több jövedelmet, 16 ezren 300 ezer eurónál is több bevételt deklarálnak, míg a milliomosok klubjában 1081-en vannak, legalábbis ennyien ismerik el, hogy éves jövedelmük meghaladja az egymillió eurót.
Az ország jelentős része tehát nem éppen szegény, és hajlandó luxusjavakra költeni megtakarított pénzecskéjét. Tavaly például a luxusautók fogytak a legjobban, e rekordévben 82 ezer talált gazdára Itáliában, míg 35 százalékkal több tengeri hajót, 13 százalékkal több ékszert adtak el a kereskedők, és 17,6 százalékkal több tengerparti és hegyvidéki nyaraló kelt el. A gazdasági stagnálás ellenére a luxusfogyasztás tehát bővül, ide menekülnek az adókon megspórolt pénzek – legalábbis az olasz adóhivatal tanulmánya szerint, amely éppen a luxuskiadások feltárására kívánja helyezni a hangsúlyt az adóellenőrzéseknél.
Az adócsalást bocsánatos bűnnek tartó olaszoknál a luxusköltekezési folyamat az idei évben is tart: az első négy hónapban 1700 Porschét, 190 Maseratit és 186 Ferrarit vásároltak a pénzes olaszok, továbbá nagy keletje volt a luxusterepjáróknak is: a BMW január-áprilisban 4749 darabot adott el az 50 ezer eurónál drágább négykerék-meghajtású modelljeiből, a Mercedes 4371-et.
(MTI)