Athén 2004: eddig csak a jegyek egyharmada kelt el

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Két és fél hónappal az augusztus 13. és 29. között rendezendő athéni olimpia előtt az 5,3 millió belépőből egyelőre mintegy 1,8 milliót adtak el. Ez messze elmarad a négy évvel ezelőtti, sydneyi játékokat megelőző érdeklődéstől.

A 2000-es seregszemle előtti hasonló időszakban már a jegyek fele gazdára talált.



Az értékesítési gondokat a 2001. szeptember 11-i, New York-i merénylet óta tartó félelemmel is magyarázzák a rendezők, de az indokok között van az is, hogy több olyan csapat is elbukott a selejtezőkben, amelyeket nagy létszámú közönség kísért volna el.



Így az amerikai baseball-, és a brazil labdarúgó-válogatott távolmaradása is bevételkiesést jelent. A Görögországban alig ismert baseball mérkőzéseire például eddig mindössze a jegyek 19 százalékát sikerült eladni. (MTI)