Gyógyszerárak: újabb zakó a kormánynak

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Kökény Mihály szerint az egészségügyi tárca a gyógyszerár-befagyasztással könnyített a betegek terhein. Ám alig hangzott el a miniszter nyilatkozata, az Alkotmánybíróság porrá zúzta a kormány árbefagyasztó rendeleteit, és kiirtotta az ártörvény önkényes kormányzati ármegállapítást lehetővé tevő passzusait.

Nincs mit szépíteni, a dirigista kormányzati beavatkozások totális vereségéről van szó, aminek el kellene sodornia Kökényt, Matejkát és mindenkit, aki ebben közreműködött.

Ez azonban csak az egyik olvasata a bölcs testület döntésének. Kimondatlanul, de hatalmas pofont kapott a Fidesz-petíció is, amely szintén kormányzati beavatkozásokkal ígért olcsó gázt, gyógyszert, lakhatást a lakosságnak. Ennek ellenére az alkotmánybírósági döntés a közelgő választásokon a Fidesz esélyeit növeli, és a kormánypártokét alaposan lerontja. Utóbbi ugyanis képtelen volt alkotmányos eszközökkel meggátolni a gyógyszerárak elszabadulását, miképp védtelenül hagyta mindazokat, akik a gyűlöletbeszédtől reméltek védelmet a kormánytól és az Országgyűléstől. Meglehet, utóbbira még nehezebb megoldást találni, mint az előbbire.

Korántsem mellesleg, a taláros testület szétverte az idei költségvetést is, újabb kiadáskorlátozó döntéseket kikényszerítve - a gyógyszerkassza idei előirányzata ugyanis aligha lesz tartható. Mi több, e tekintetben a Kökénynek hívő Draskovics is megégett: végülis az Ártörvény tervezett, s most levert módosítása a Pénzügyminisztériumban készült.

A kormányzati árdiktátumok hazai meghonosítói - Fidesz & Co. - pedig röhöghetnek a markukba.

De ha most minden fel is borult, hihetetlenül fontos, a gazdasági törvények érvényességét az állami dirigizmus fölé helyező döntés született. Ezt akár - pártállástól függetlenül - ünnepelhetnénk is...