A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a három-, négy- és ötcsillagos szállodákban a külföldi vendégforgalom jelentős mértékű , azaz 10-33 százalékos fellendülését regisztrálták. Az alacsonyabb kategóriájú helyek ezzel szemben kevesebb külföldivendég-éjszakát jelentettek mint 2003 első négy hónapjában.
Az év első harmadában a kereskedelmi szálláshelyek közel 45 milliárd forintnyi bevétellel számolnak, ami folyó áron 18 százalékkal nagyobb az alapnál. Az összes bevétel közel fele szállásdíjakból, 29 százaléka vendéglátásból, 22 százaléka pedig a szálláshelyek által nyújtott egyéb szolgáltatásokból származott.
Az adatok szerint január-márciusban az idegenforgalmi devizabevételek 463 millió eurót tettek ki, ami tizenkét százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)