A Kerék Csaba védője által előterjesztett, óvadék elfogadása és az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti kérelmet a Budai Központi Kerületi Bíróság utasította el.
A bíróság a döntést azzal indokolta, hogy "az eljárás jelenlegi szakaszában - amikor tisztázni kell a gyanúsított szerepét a bűncselekmények elkövetése kapcsán – a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel a gyanúsított eljárási cselekményeknél való megjelenése továbbra is csak az előzetes letartóztatás mellett biztosítható" A végzés nem jogerős, mert a gyanúsított védője fellebbezett ellene.
Kerék Csabát, a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét pénteken helyezte egy hónapra előzetes letartóztatásba a bíróság. A férfit, akit különösen nagy értékben elkövetett sikkasztással és pénzmosással gyanúsítanak, csütörtök hajnalban az ártándi határátkelőhelyen fogták el.
Védője, Nehéz-Posony István még pénteken azt mondta: Kerék Csaba tagadja, hogy bármiben is jogszabályt sértett volna, ő azt mondja, hogy teljesen szabályszerű ügyletek voltak, „az pedig képtelenség, hogy ő a Kulcsár Attila helyett okiratokat állított volna ki a K and H Equitiesnél, pedig ezzel is gyanúsítják". (MTI)