Az idei 10 milliárd forint körüli tendereztetések során két milliárd forintért a Hídépítő Rt.-Betonplasztika Kft. végezheti az alagutak szigetelését. A Kossuth és a Blaha Lujza téri állomások 1,8 milliárd forintos felújítását a Strabag Rt. nyerte.
Az alagúti vágányok felújítására az orosz Engeocom Rt. adta a legjobb ajánlatot, azaz 4,6 milliárd forintért vállalta el a munkát. A mérnöki szolgáltatásoknál a Transinvest-Consulgal-Főber konzorcium 740 millió forintos, a Deák téri mozgólépcsők felújításánál az Otis Ltd. 360 millió forintos ajánlata nyert.
Négy tendert, köztük az áramellátásét és a biztosítóberendezések kiépítését már elbírálták, s rövidesen szerződést kötnek. A felvonók és a stadioni mozgólépcső tenderét a tervek szerint az év harmadik negyedévében írják csak ki.
A BKV Rt. múlt évi konszolidált mérlege szerint huszonöt milliárd forintos veszteséggel számolnak, amit hétfőn egyhangú szavazással el is fogadott a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága. A múlt évi 61 milliárd forintos bevételből 53,3 milliárd jegyeladásokból tevődött össze. A tarifabevétel több mint három milliárd forinttal volt nagyobb az előző évinél, s megegyezett a díjemelés mértékével. (MTI)