"Bízunk abban, hogy a Fővárosi Bíróság kedden számukra kedvező döntést hoz abban a perben, amelyet civil szervezetek indítottak a cég ellen" – mondta Gulyás László, a BKV Rt. projektigazgatója.
Az Erzsébetvárosi Társasházak Közösségeinek és Képviselőinek Érdekvédelmi Egyesülete januárban kezdeményezte a 4-es metró terveinek felülvizsgálatát. A márciusban kezdődött pert a bíróság május 27-én október 15-ére naponta el. Egy nappal később a Fővárosi Bíróság elnöke fontos társadalmi érdekre hivatkozva soron kívüli eljárást rendelt el, ami alapján június 29-én folytatódik a tárgyalás.
Ütemtervet készítettek arra az esetre is, ha netán csak ősszel tudnák kiírni a metró építési tendereit – mondta Gulyás. Ebben az esetben a 2008 december végi átadási határidő fél vagy akár háromnegyed évet is csúszhat. Az átadás időpontja a szükséges szakhatósági engedélyek kiadásától függ.
A bíróság keddi döntésével még nem zárul le a 4-es metró építési engedélyezési ügye. Az erzsébetvárosiak ugyanis a másodfokú környezetvédelmi engedélyt támadták meg, ami előfeltétele a vasúthatósági engedélynek - emlékeztetett Gulyás. Hozzátette: ez utóbbi első fokú engedélyét viszont már megtámadta a Levegő Munkacsoport, ezért másodfokon a vasúthatósági engedély kiadása a Közlekedési Főfelügyeletnél dől majd el. A metró építési tendereit pedig csak a jogerős vasúthatósági engedély birtokában lehet kiírni.(MTI)