A lengyel központi bank szerdán a várakozásokat meghaladó mértékben, 50 bázisponttal 5,25 százalékról 5,75 százalékra emelte az irányadó kamatok szintjét. A szakértők arra számítottak, hogy a gyorsan bővülő lengyel gazdaságban értékelhető inflációs nyomás ellen a tíztagú banktanács negyedszázalékos kamatemeléssel fog fellépni.
A négy év óta első ízben végrehajtott kamatemelés során a lombardhitelek irányadó kamatát 7,25 százalékra, az alaptartalék rátát 4,25 százalékra vitték fel, a rediszkont kamatrátát 6,25 százalékra emelték.
A szakértők úgy vélekednek, hogy a javuló globális gazdasági környezetben a bankvezetés célja a vártnál nagyobb fokú kamatdrágítással annak megakadályozása lehetett, hogy elejét vegyék az átmenetileg ható inflációs hatások tartóssá válásának.
A bankközi devizapiac forint szekciójában is érezni lehetett a kamatemelés hatását, hisz a közös európai valuta egy forintot veszített értékéből, és délután egy óra körül 252,05/10 forinton adták-vették - írta a Napi Online.
A forgalom azonban továbbra is minimális volt, alapvetően csak a lengyel fizetőeszköz erősödése hatott a forint jegyzésére. A hazai valuta a dollár szemben is növelte értékét, a zöldhasú egységével 207,20/45 forintos szinteken kereskedtek - tette hozzá a lap.