Ragáts Imrét gyanúsítottként hallgatják meg a rendőrségen

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A Magyar Televízió (MTV) Rt. előző elnökét gyanúsítottként kívánja meghallgatni a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy filmszerződéssel kapcsolatos hűtlen kezelés ügyében.

Ragáts a csütörtöki meghallgatáson nem jelent meg, így július 22-re hívták be. A volt tévéelnök azt mondta, hogy egyelőre egyedüli gyanúsítottként szerepel az ügyben. Az MTV Rt. felügyelőbizottsága (fb) szerint "feltehető, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés bűncselekményének alapos gyanúja áll fenn" a Keresztül-kasul a tengereken című búvárfilm-sorozat megrendelése kapcsán, mivel az alkotás egy adásperce kategóriája átlagárainak hat-hétszeresébe került.



"A sorozat több mint négyszer drágább volt az MTV számára, mint az utóbbi évek legköltségesebb ilyen műsorának egy adásperce" - jegyezte meg Haraszti Miklós, az elnökség egyik tagja még februárban, amikor a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége átadta az fb jelentését Pinke Györgynek, az akkor elnök nélkül működő médium ügyvezetőjének.



A testület január 8-án kért külső szakértői jelentést arról, kezdeményezzen-e eljárást a volt tévéelnök, Ragáts Imre ellen a lemondásának bejelentése napján nyilvánosságra került filmszerződés kapcsán. Mindez azután történt, hogy a HVG tavaly december 18-ai száma közölte: Ragáts "azóta elvált felesége üzlettársának cégétől - állítólag a piaci ár háromszorosáért - vásárolt természetfilm-sorozatot az MTV részére. Ragáts Imre a HVG értesülésének megjelenését követően egészségi okokra hivatkozva, január 1-jei hatállyal lemondott posztjáról. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége másnap, azaz december 18-án egyhangú szavazással elfogadta a lemondást.



(MTI)