Hat-hét százalékkal drágulhat a gáz

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Kormányzati körökben azt mérlegelik, hogy már októberben elkezdjék-e a gázár-emelést, vagy januárban jöjjön egy nagyobb lépés – írja a Népszabadság. Az OMV-ről eközben kiderült, hogy nem nyújtott be ajánlatot a Mol gázüzletágára, csak információt szerzett.

A rekordokat döntő olajár miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy a gáz világpiaci ára is emelkedik. A világpiaci változásokat több hónapos csúszással építik be a hazai árakba. Az érvényes gázárszabályozás szerint a lakosság alanyi jogon kap kompenzációt, s a fogyasztástól függően növekszik a fizetendő tarifa. A kompenzáció forrását a Mol által fizetett bányajáradékból képezik.



Január elején minden bizonnyal tíz százalék körüli áremelésnek kellene bekövetkeznie az eddigi ismeretek alapján, ha azonban október elejére előrehoznák az áremelés egy részét és úgy csökkentenék a gázártámogatást, hogy az átlagosan hat-hét százalékkal emelné meg a lakossági árakat.



Az áremelést a bevezetést megelőzően egy hónappal korábban kellene bejelenteni, de ha a támogatások csökkentésével oldják meg a drágulást, akkor nem kell ehhez az időbeli szabályhoz igazodni.



Kié lesz a gázcsap?



Az osztrák OMV megvizsgálta a Mol gázüzletágának megvételének lehetőségét, de végül nem nyújtott be ajánlatot - jelentette ki az APA hírügynökség kérdésére a Molban 9,1 százalékos tulajdonos OMV. Szakmai körökben nem okozott meglepetést az OMV lépése, többen úgy vélték, hogy csak információkat akart szerezni - írja a Népszabadság.