A Fidesz azt kéri az APEH elnökétől, hogy azonnali hatállyal indítson vizsgálatot Demszky Gábor SZDSZ-es politikus adóbevallása ügyében - közölte Szijjártó Péter parlamenti képviselő. A Fidesz szerint a főpolgármester adóbevallása, vagyoni helyzete és vagyonbevallása között "égbekiáltó" ellentmondások lelhetők fel - mondta a fideszes politikus.
Szijjártó Péter a parlament pénteki rendkívüli ülésén azonnali kérdésében arról érdeklődött, hogy a pénzügyminiszter kezdeményez-e adóhatósági vizsgálatot Demszky vagyonnyilatkozata alapján. Arra hivatkozott: a főpolgármester 671 ezer forintos fizetést és 201 ezer forintos költségtérítést kap, ugyanakkor három budakeszi ingatlannal és horvátországi nyaralóval is rendelkezik.
Draskovics Tibor pénzügyminiszter válaszában kiemelte: politikai szempontok alapján nem avatkozik az adóhivatal vagy más hatóság munkájába.
Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: furcsa lenne, ha az APEH politikai szempontok alapján döntene vizsgálat indításáról, márpedig a Fidesz ezt szeretné. Mint mondta, Demszky Gábor nemrég nyilvánossá tette vagyonnyilatkozatát, így az elmúlt 14 év alatti ingatlanvásárlásai világosan nyomon követhetők.