Míg az elmúlt században a kőolaj egyre fontosabb szerepet töltött be a világgazdaság működésében, a földgáz az utóbbi évekig nagyon csekély szerepet játszott az energiahordozók versenyében. Az elmúlt években azonban környezettudatossági hullám söpört végig számos nagyvállalaton, amelyek elkezdték előnyben részesíteni a szénnél, vagy kőolajnál sokkal tisztábban, illetve kevesebb szén-dioxid kibocsátással égő anyagot. A földgáz kereskedelmét a 20 század utolsó évtizedéig nagyban hátráltatta, hogy légnemű, ami miatt bonyolult csővezetékrendszerekre volt szükség szállításához, ezért sokszor kitermelési helye közelében volt csak gazdaságos felhasználni. A cseppfolyósítási eljárás széleskörű elterjedése nagyban megkönnyítette a szállítást, így válhatott az olajhoz hasonló tömegcikkhez az energiaiparban.
Bár az energiaszegény országok, mint Japán vagy Dél-Korea már régóta importálnak nagy mennyiségben földgázt, az igazi áttörést csak a hirtelen keresletnövekedés miatti innovációs boom hozta meg, ami által a tankerhajók nagyobbak, a költségek kisebbek lettek. A földgáz szállítása azonban még így is sokkal tőkeigényesebb a kőolajénál, mert a cseppfolyósításhoz , és a fagyott állapotban tartáshoz speciális részegységek kellenek. Az energiaipari vezetők azonban úgy vélik, hogy a következő évtizedben minimum 100 milliárd dolláros fejlesztési beruházás várható.
A cseppfolyós gáz világméretű kereskedelmének egyik legnagyobb katalizátor az Egyesült Államok. Szakértők szerint az ország gázimportja néhány éven belül akkora lehet, mint a világ mostani összforgalma. Bár vannak olyan vélekedések is, hogy a kőolajnál bekövetkezett három fő probléma itt is fel fog merülni, nevezetesen a készletek szűkössége, az állandóan növekvő árak és az oligopol helyzet. A szűkösség Amerika esetében már ténylegesen fennáll, az észak-amerikai olajkészletek szinte teljesen kimerültek, de szerencsére a Föld egészére ez nem mondható el. Az árak magasak, de nem várható olyan szintű emelkedés, mint az olaj esetében, ráadásul akár komoly áresés is bekövetkezhet, ha sikerül jelentősen növelni a tárolókapacitást.
Az oligopol helyzet lehet a legkomolyabb probléma. A Föld földgázkészletének három negyede a Közel-Keleten és a volt Szovjetúnió területén található, így növekvő igények esetén a kulcs Oroszország és az arab országok kezébe kerülhet 2020-ra. Oroszországban egyébként az összes kibocsátott energia 54 százaléka már most földgázból származik. Szerencsére van néhány jó ok arra, hogy ne jöjjön létre egy OGEC, a gáztermelő országokat tömörítő szövetség. David Victor, a Stanford Egyetem munkatársa szerint a földgáz esetében nem lenne kifizetődő olyan tárolókapacitásokat építeni, mint az olajnál, mert a speciális hűtőtartályok üzembe helyezése olyannyira tőkeigényes, hogy az egyelőre senkinek sem érné meg. Emellett a gáztartalékok sokkal szétszórtabban helyezkednek el, és ezek közül az egyik legnagyobb, Irán, nem vonzza kellőképpen a befektetéseket egy erős monopólium kiépítéséhez.
A szakértői optimizmus ellenére a földgázboomra valószínüleg még várni kell. A beruházásigény túl nagy, és az elegendő tőkével rendelkező vállalatok túl kicsik, bár a mai árak mellet a cseppfolyós földgázba fektetett tőke, bizalom és szakértelem busásan megtérülhet, és az eddig a másodhegedűs szerepét játszó energiahordozó hosszú távon át fogja venni az olaj helyét.
Bár az energiaszegény országok, mint Japán vagy Dél-Korea már régóta importálnak nagy mennyiségben földgázt, az igazi áttörést csak a hirtelen keresletnövekedés miatti innovációs boom hozta meg, ami által a tankerhajók nagyobbak, a költségek kisebbek lettek. A földgáz szállítása azonban még így is sokkal tőkeigényesebb a kőolajénál, mert a cseppfolyósításhoz , és a fagyott állapotban tartáshoz speciális részegységek kellenek. Az energiaipari vezetők azonban úgy vélik, hogy a következő évtizedben minimum 100 milliárd dolláros fejlesztési beruházás várható.
A cseppfolyós gáz világméretű kereskedelmének egyik legnagyobb katalizátor az Egyesült Államok. Szakértők szerint az ország gázimportja néhány éven belül akkora lehet, mint a világ mostani összforgalma. Bár vannak olyan vélekedések is, hogy a kőolajnál bekövetkezett három fő probléma itt is fel fog merülni, nevezetesen a készletek szűkössége, az állandóan növekvő árak és az oligopol helyzet. A szűkösség Amerika esetében már ténylegesen fennáll, az észak-amerikai olajkészletek szinte teljesen kimerültek, de szerencsére a Föld egészére ez nem mondható el. Az árak magasak, de nem várható olyan szintű emelkedés, mint az olaj esetében, ráadásul akár komoly áresés is bekövetkezhet, ha sikerül jelentősen növelni a tárolókapacitást.
Az oligopol helyzet lehet a legkomolyabb probléma. A Föld földgázkészletének három negyede a Közel-Keleten és a volt Szovjetúnió területén található, így növekvő igények esetén a kulcs Oroszország és az arab országok kezébe kerülhet 2020-ra. Oroszországban egyébként az összes kibocsátott energia 54 százaléka már most földgázból származik. Szerencsére van néhány jó ok arra, hogy ne jöjjön létre egy OGEC, a gáztermelő országokat tömörítő szövetség. David Victor, a Stanford Egyetem munkatársa szerint a földgáz esetében nem lenne kifizetődő olyan tárolókapacitásokat építeni, mint az olajnál, mert a speciális hűtőtartályok üzembe helyezése olyannyira tőkeigényes, hogy az egyelőre senkinek sem érné meg. Emellett a gáztartalékok sokkal szétszórtabban helyezkednek el, és ezek közül az egyik legnagyobb, Irán, nem vonzza kellőképpen a befektetéseket egy erős monopólium kiépítéséhez.
A szakértői optimizmus ellenére a földgázboomra valószínüleg még várni kell. A beruházásigény túl nagy, és az elegendő tőkével rendelkező vállalatok túl kicsik, bár a mai árak mellet a cseppfolyós földgázba fektetett tőke, bizalom és szakértelem busásan megtérülhet, és az eddig a másodhegedűs szerepét játszó energiahordozó hosszú távon át fogja venni az olaj helyét.