Az ügyészség szerint mintegy 40 millió forintot igényeltek hamisan a gyanúsítottak, akik idős emberek jóhiszeműségét kihasználva akartak pénzhez jutni. Mint Varga Katalin, a Zala Megyei Főügyészség főügyész-helyettese elmondta, a hamis igénybejelentésekre szolgáló nyomtatványokat megtévesztett, idős emberek még kitöltetlenül aláírták, aminek fejében segélyt, élelmiszercsomagot ajánlottak fel nekik, és a kárpótlási pénz egy részét is.
A nyomtatványokat a csalók be tudták szerezni a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól (MAZSÖK), de le tudták tölteni az internetről is. (Az Alapítvány a fénymásolt űrlapokat is elfogadta). A biankó űrlapokat a cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) képviselői, illetve a polgármesterek töltötték ki valótlan adatokkal, majd hitelesítették és visszajuttatták MAZSÖK-höz. A két polgármester saját jogán is igényt nyújtott be az alaphoz. Legkorábban 2005 elején születik bírósági ítélet az ügyben.
Az Osztrák Megbékélési Alap és a MAZSÖK tavaly kötött megállapodást, amelynek értelmében az osztrák alapítvány egyszeri 7630 eurós - 1,7 millió forintos - kárpótlást nyújt azoknak a többségében roma származású magyar állampolgároknak, akiket a második világháború végén Ausztriába hurcoltak kényszermunkára.
(RSK)