Járai: a jövő évi hiánycél is veszélybe került

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint, ha nem lesznek további szigorítások, még az is elképzelhető, hogy 2005-ben a GDP-arányos államháztartási hiány egy százalékponttal meghaladja majd az MNB által idénre prognosztizált 5,4 százalékos hiányt is.

Nem zárható ki az, hogy ha a kockázatok megnőnek az államháztartásban, a jegybank él majd a kamatemelés lehetőségével. Magyarországon a legnagyobb kockázatot a gazdaságra az államháztartás folyamatainak alakulása jelenti – jelentette ki Járai.



Valószínűleg teljesíthetetlen a kormánynak az a célja, hogy idén az államháztartási deficit az uniós elszámolási rend szerint 4,6 százalék lesz a bruttó hazai termékhez viszonyítva – mondta a jegybankelnök. Ennek alapján nem lesz elegendő az, hogy jövőre csak 0,5 százalékponttal kívánja csökkenteni a kormányzat az államháztartás GDP-arányos hiányát, ezt az arányt a kormány az Európai Uniónak beadott konvergencia programban is megfogalmazta.



Mivel a lakossági megtakarítások igen alacsonyak az országban, előbb-utóbb az is bekövetkezik, hogy a folyó fizetési mérleg hiánya magas lesz, mivel az államháztartás túlköltekezik, és ezt külföldről kell finanszírozni – vélekednek Járaival egybehangzóan az elemzők.



A pénzpiaci tendenciákat tekintve a legnagyobb veszély az, hogy a külföldiek a pénzüket a három hónapos állampapírokba fektetik, ezzel tartják erősen a forintot, a hosszú futamidejű állampapírok iránt viszont még igen csekély az érdeklődés - emelte ki Járai Zsigmond.



Az államháztartási hiánynak a vártnál is rosszabb alakulását a piac már beárazta, ezért nagy pánikra nem kell számítani, de nem valószínű, hogy a jegybank szeptemberben vagy akár októberben újabb kamatcsökkentésre szánja el magát – mondta a portfolio.hu-nak Trippon Mariann, a CIB elemzője. Vojnits Tamás, az OTP Bank szakértője viszont idén még két 50 bázispontos jegybanki alapkamat csökkentésére számít.