Elszámította magát a Google, kiszorultak a kisrészvényesek

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Nem jött be a Google számítása, a holland aukciós értékesítési módszerrel nem sikerült szórt, kisrészvényesekből álló tulajdonosi struktúrát kialakítani.

Az amerikai Fidelity alap ugyanis csendben a közkézen forgó részvények több mint 27 százalékát szerezte meg, írja a Financial Times cikkére hivatkozva a Napi Gazdaság. Pedig világmegváltó tervekkel indult neki a Google a tőzsdének, az alapítók igazi demokratikus tulajdonosi struktúrát képzeltek el, amelyben meghatározó szerephez jutnak a kisrészvényesek.



Az azonban, hogy a Fidelity ekkora paketthez juthatott, végső soron azt igazolta, hogy a kibocsátás lebonyolítása végül alig különbözött egy hagyományos IPO-tól. A nagyobb befektetési alapok ugyanis az aukció kezdetén inkább távolt maradtak, ám az így elégtelennek bizonyuló érdeklődés miatt a Google kénytelen volt csökkenteni a kínálati árat. Ez viszont meghozta a kedvét a nagybefektetőknek, akik komolyabb tételekre licitálva kiszorították a kisbefektetőket. A Fidelitynek egyébként nem ez az első internetes befektetése, a társaság a Google nagy konkurensében, a Yahoo!-ban 8, az Amazon.com-ban 3,5, az eBayben 2 százalékos tulajdoni hányaddal bír. (Napi Gazdaság)