Az Antenna Hungária (AH) a Budapesti Értéktőzsde honlapján nyilvánosságra hozott közleménye szerint a részvények értékesítése bizonyos - nem részletezett - feltételek teljesülése esetén 2004. december 31-ig zárul le.
A felek között szeptember 24-én létrejött megállapodás lehetőséget ad a Vodafone International számára, hogy a közeljövőben tőkét emeljen a magyarországi érdekeltségében, másrészt segíti az Antenna Hungária várható privatizációs előkészületeit - áll a közleményben.
Az AH az általa birtokolt 10 százalékos tulajdonával az egyetlen kisebbségi tulajdonos, a Vodafone Magyarországban az anyacégen kívül. A részesedés nyilvántartási értéke az AH könyveiben 17,6 milliárd forint.
Az AH régóta tárgyalt a főtulajdonossal a részesedés eladásáról. Piaci szakértők szerint a tranzakció létrejötte az egyik előfeltétele az Antenna Hungária privatizációjának, amire hivatalos hírek szerint napokon belül rábólinthat a kormány. Az AH 73,71 százaléka van az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. tulajdonában. Szakértők elképzelhetőnek tartják a részvénycsomag egyben vagy részletekben történő értékesítését is.
Pénteken 13 órától ismét lehet kereskedni az Antenna Hungária részvényekkel a tőzsdén - közölték a Budapesti Értéktőzsde a honlapján. Az AH papírok kereskedését pénteken nyitás előtt függesztette fel a tőzsde. (MTI)