A lap úgy tudja, a cég egyelőre egyedül kíván ajánlatot tenni. (A másik három pályázó a Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Euroinvest, egy a Malév menedzsmentjével közösen fellépő befektetőcsoport, és egy eleddig ismeretlen összetételű konzorcium.)
Az 1937-ben alakult, és ma Izland legnagyobb vállalkozásának tekinthető magáncégnek tizenegy Boeing repülőgépe van, és kétezer dolgozót foglalkoztat.
Az 1937-ben alakult, és ma Izland legnagyobb vállalkozásának tekinthető magáncégnek tizenegy Boeing repülőgépe van, és kétezer dolgozót foglalkoztat.