A világ népessége ötödének ellátása mindig is nehézséget jelentett, mivel Kínában a művelhető területek aránya nem éri el a 7 százalékot; ráadásul évente egymillió hektárral csökken. Egy sanghaji lakos szerint „az ember már hiába utazik ki a városból, nem talál zöld területet, csak még több várost”. Végtelen mennyiségű gyár és toronyház szürkéllik az ipari övezetekben, amelyeket az emberi történelem legnagyobb vidékről való migrációja tölt fel – olvasható a BBC hírportálján.
Számítások szerint a következő 25 évben további 400 millió ember költözik majd a kínai városokba. Ezeknek az embereknek természetesen rengeteg új útra, házakra és más infrastruktúrára lesz szükségük.
Nem csoda hát Kína elképesztő nyersanyagéhsége, amely nem is olyan régén még az alapanyagokból önellátónak számított. Az ország ma a világ második legnagyobb réz-, alumínium- és cementfogyasztója; ezen kívül második az olajimportban is.
Ezzel a hatalmas étvággyal félő, hogy nem sokáig tarthatnak a világ nyersanyag készletei; ráadásul Kína saját természeti erőforrásai – a levegő, a föld, a víz – már most jóvátehetetlen károkat szenvednek el. Az ázsiai ország második helyen áll a szén-dioxid kibocsátás terén, és minden esély megvan rá, hogy 30 éven belül átvegyék az USA vezető szerepét a légkörre és az éghajlatra káros gázok terén is. Energiaellátásuk háromnegyede a szénkészletektől függ, a kormány mégis azzal reagált a nemrégiben történt áramkimaradás-sorozatokra, hogy újabb széntüzelésű erőműveket építtet; esélyt adva ezzel a még több füstnek és savas esőnek.
Peking arra biztatja lakosait a légszennyezés csökkentése érdekében, hogy fűtsenek inkább gázzal. Még ha meg is lesz a foganatja, az utcákon egyre több az autó, így egyre nagyobb a füst.
Nyugatra repülve a fővárostól madártávlati betekintést kapunk a legnagyobb problémára: az elsivatagosodásra. Kína lakosságának több mint fele szembesül súlyos vízhiánnyal és vízszennyezéssel. Ahogy a kiváló írónő, Dai Qing mondja a BBC-nek: „Mikor fiatal voltam, mindenütt víz volt. Pekinget számtalan kis mesterséges tó és rizsföld határolta. De mára ezek teljesen eltűntek. Az emberek mégis úszómedencéket akarnak a házuk mellé, mint Amerikában.”
Dai Qing eddig példa nélkül álló, nagyszabású kampányt indított a Jangcén lévő Három Szurdok gát ellen. Az építkezés jelenleg az utolsó fázisban tart, és a gát hamarosan a világ második legnagyobb vízerőműve lehet, ellátva energiával Kína egyre szaporodó városait. De már most sok a probléma az üledékképződés és az áradások miatt. Az ország vezetői azonban elérték, hogy ezek a dolgok ne kapjanak nyilvánosságot a helyi médiában, még az interneten sem.
A Három Szurdoktól északabbra lévő Csungking városa nagy reményeket fűz a gáthoz, hisz a nagy hajók így közvetlenül el tudják érni a tengerpartról. Ugyanakkor nem számolnak azzal, hogy már így is Kínában találhatóa a világ 20 legszennyezettebb városa közül tizenhat. A listán Csungking áll az első helyen, és a Nagy Fal mellett Kína jelképének számító Jangce pedig már alig látható a hatalmas szmogon keresztül. Emellett a folyóba ömlő szennyvíz és a vízbe dobott hulladékok miatt súlyos közegészségügyi gondokkal küzd a város.
Kína gazdasági reformjai százmilliókkal tettek jót, jobb életszínvonalat kínálva nekik, miközben nem kímélik a természeti és emberi erőforrásokat. Michael Ma környezeti üzleti tanácsadó akkor hökkent meg igazán, amikor a kínai munkásokkal olyan sötét, füstös gyárakba zárva találkozott, mintha egy Dickens korában játszódó film kulisszái között járna. Véleménye szerint „a multinacionális cégek éppúgy felelősek a helyzetért, mint a helyiek; hisz mindannyian elsiklanak a felelőtlen környezeti és dolgozói ellenőrzések felett. Mindig megtalálják a kiskaput, hogy könnyen, gyorsan tudjanak pénzt csinálni. S ha bármilyen probléma merül fel, egyszerűen továbbállnak a még vidékinek nevezhető területekre.”
Számítások szerint a következő 25 évben további 400 millió ember költözik majd a kínai városokba. Ezeknek az embereknek természetesen rengeteg új útra, házakra és más infrastruktúrára lesz szükségük.
Nem csoda hát Kína elképesztő nyersanyagéhsége, amely nem is olyan régén még az alapanyagokból önellátónak számított. Az ország ma a világ második legnagyobb réz-, alumínium- és cementfogyasztója; ezen kívül második az olajimportban is.
Ezzel a hatalmas étvággyal félő, hogy nem sokáig tarthatnak a világ nyersanyag készletei; ráadásul Kína saját természeti erőforrásai – a levegő, a föld, a víz – már most jóvátehetetlen károkat szenvednek el. Az ázsiai ország második helyen áll a szén-dioxid kibocsátás terén, és minden esély megvan rá, hogy 30 éven belül átvegyék az USA vezető szerepét a légkörre és az éghajlatra káros gázok terén is. Energiaellátásuk háromnegyede a szénkészletektől függ, a kormány mégis azzal reagált a nemrégiben történt áramkimaradás-sorozatokra, hogy újabb széntüzelésű erőműveket építtet; esélyt adva ezzel a még több füstnek és savas esőnek.
Peking arra biztatja lakosait a légszennyezés csökkentése érdekében, hogy fűtsenek inkább gázzal. Még ha meg is lesz a foganatja, az utcákon egyre több az autó, így egyre nagyobb a füst.
Nyugatra repülve a fővárostól madártávlati betekintést kapunk a legnagyobb problémára: az elsivatagosodásra. Kína lakosságának több mint fele szembesül súlyos vízhiánnyal és vízszennyezéssel. Ahogy a kiváló írónő, Dai Qing mondja a BBC-nek: „Mikor fiatal voltam, mindenütt víz volt. Pekinget számtalan kis mesterséges tó és rizsföld határolta. De mára ezek teljesen eltűntek. Az emberek mégis úszómedencéket akarnak a házuk mellé, mint Amerikában.”
Dai Qing eddig példa nélkül álló, nagyszabású kampányt indított a Jangcén lévő Három Szurdok gát ellen. Az építkezés jelenleg az utolsó fázisban tart, és a gát hamarosan a világ második legnagyobb vízerőműve lehet, ellátva energiával Kína egyre szaporodó városait. De már most sok a probléma az üledékképződés és az áradások miatt. Az ország vezetői azonban elérték, hogy ezek a dolgok ne kapjanak nyilvánosságot a helyi médiában, még az interneten sem.
A Három Szurdoktól északabbra lévő Csungking városa nagy reményeket fűz a gáthoz, hisz a nagy hajók így közvetlenül el tudják érni a tengerpartról. Ugyanakkor nem számolnak azzal, hogy már így is Kínában találhatóa a világ 20 legszennyezettebb városa közül tizenhat. A listán Csungking áll az első helyen, és a Nagy Fal mellett Kína jelképének számító Jangce pedig már alig látható a hatalmas szmogon keresztül. Emellett a folyóba ömlő szennyvíz és a vízbe dobott hulladékok miatt súlyos közegészségügyi gondokkal küzd a város.
Kína gazdasági reformjai százmilliókkal tettek jót, jobb életszínvonalat kínálva nekik, miközben nem kímélik a természeti és emberi erőforrásokat. Michael Ma környezeti üzleti tanácsadó akkor hökkent meg igazán, amikor a kínai munkásokkal olyan sötét, füstös gyárakba zárva találkozott, mintha egy Dickens korában játszódó film kulisszái között járna. Véleménye szerint „a multinacionális cégek éppúgy felelősek a helyzetért, mint a helyiek; hisz mindannyian elsiklanak a felelőtlen környezeti és dolgozói ellenőrzések felett. Mindig megtalálják a kiskaput, hogy könnyen, gyorsan tudjanak pénzt csinálni. S ha bármilyen probléma merül fel, egyszerűen továbbállnak a még vidékinek nevezhető területekre.”