Kétséges az árfolyamnyereség-adó bevezetése

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A Fidesz nem fogja támogatni az árfolyamnyereség-adó kulcsának 25 százalékosra emelését, az SZDSZ és az MDF pedig már korábban hasonló lépésről döntött. A szocialisták is módosítanák a kormányzati előterjesztést.

A Fidesz csak akkor támogatná az árfolyamnyereség-adó kulcsának emelését, ha a kormánypártok az ebből befolyó összeggel megegyező mértékben támogatnák a legnagyobb ellenzéki párt valamelyik adómérséklő javaslatát - idézte az Origo a Napi Gazdaság alapján Varga Mihály frakcióvezető-helyettest.



Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője szerint a Fidesz kezdeményezései közül egyik sem támogatható.



Az SZDSZ és az MDF képviselői korábban jelezték, hogy a kormány előterjesztését jelenlegi formájában nem támogatják.



A lap szerint több szocialista módosító indítvány is érkezett a kormány törvényjavaslatához; ezek egyike szerint valamennyi OECD-tagállamban elért árfolyamnyereség után adózni kellene.