Az ok: a legtöbb nyugat-európai országhoz hasonlóan Belgiumban is egyre vészesebb méreteket ölt a fiatalok elhízása, és az illetékesek szeretnék megállítani ezt a folyamatot. 20 év alatt 17 százalékkal nőtt a kövérek száma a belga fiatalok között, s a 9-12 éves korosztályokban már 19 százalékuk számít elhízottnak, vagy legalábbis túlsúlyosnak.
Éppen ezért a belgiumi franciaajkú közösség kormánya a kólafajták betiltása mellett más intézkedéseket is hozott: megpróbálják visszaszorítani a rágcsálnivalók iskolai árusítását (ezek helyett joghurtokat és gyümölcsöket ajánlva), az italautomaták maradhatnak ugyan, de csak gyümölcslevekkel, ásványvízzel és tejes italokkal, s a napközis ebédeltetésnél is szigorítani fogják a követelményeket, a hamburger-sült krumpli helyett egészségesebb étrendre szorítva az iskolai konyhákat.
Az intézkedések bevezetésének időpontjáról egyelőre nincs döntés, de az illetékesek szeretnék, ha ez legkésőbb a jövő szeptemberi évkezdéskor megtörténhetne.
A Coca-Cola belgiumi leányvállalata a cég ügymenete szempontjából elhanyagolhatónak mondja az intézkedés nyomán várható veszteségeket, mivel a cég teljes belgiumi forgalmának mindössze egy százalékát adják a különböző iskolákban felállított italautomaták.
(MTI)