Jogtalan és érvénytelen a Vodafone Rt. azon eljárása, hogy egy korlátlanul meghirdetett szolgáltatást idő közben egyoldalúan - az előfizetők számára jelentős hátrányt okozva - korlátoz, állapította meg jogerős ítéletében a bíróság. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) másodfokon jogerősen pert nyert a Vodafone Rt. ellen a társaság által alkalmazott Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) egyoldalú, tisztességtelen és jogszabályba ütköző módosítása miatt - közölte az OFE.
A civil fogyasztóvédelmi egyesület közleményében emlékeztet rá, hogy 2003 novemberében indított eljárást a Vodafone Rt. ellen, mert a vállalat 2002. július 15-től Rock "n" Roll előfizetést használó ügyfelei számára korlátlan GPRS alapú Internet elérés szolgáltatását vállalta. Ezt követően 2003. február 10-én a szerződés ezen pontját módosította, és fenntartotta jogát arra, hogy az adatforgalom függvényében szüneteltesse, korlátozza vagy megszűntesse a szolgáltatás nyújtását.
Az OFE bírósági keresetében kérte a szerződési feltétel érvénytelenítését, mivel az álláspontjuk szerint tisztességtelen és jogszabályba ütköző. Az egyesület szerint fontos szempont továbbá, hogy az egyoldalú módosítás a fogyasztók széles köre számára jelentős hátrányt okoz. (MTI)