A 90-es években Európa és Észak-Amerikai építészei a fejükbe vették, hogy minél több üveggel borítják az új épületeket, annál jobb. A blikkfangos iroda- és toronyházak nemcsak esztétikusabbak a tégla- vagy betonfalú építményeknél, de egyúttal környezetbarátok is: elvégre az üvegtáblák jól szigetelnek, ezért kevesebb energia kell a fűtéshez - hivatkoztak az építészek.
Az elgondolás szépen hangzik, ám a nyers valóság másképp fest. A német és svájci földön épült csupa üveg palotákat megvizsgáló Werner Eicke-Hennig, a darmstadti lakás- és környezetkultúra intézet szakembere lesújtó véleménnyel van korunk építészetének eme vakvágányáról. A környezetbarátnak tartott házak ugyanis valójában az energiapazarlás jelképévé váltak.
Míg egy 20 méter magas, hagyományos építésű, korszerű irodaház - jó külső szigetelés esetén - fajlagosan csupán évi 70-90 kilowattóra energiát "fogyaszt" négyzetméterenként, addig a londoni "uborkaház", ennek a sokszorosát zabálja meg. Hasonlóan német és svájci "testvéreihez": a gazdaságfejlesztő társaság duisburgi székházához (540 kWó), a zürichi szájsebészeti klinikához (410 kWó) és az Aral olajkonszern düsseldorfi székházához (700 kWó). Mindegyik magassága 150 és 200 méter között van. Ekkora magasság mellett pedig természetes úton nem oldható meg az épületek szellőzése. Éppen ez okozza a döbbenetes energiapazarlást.
A derült időben szabadon betűző napsugarak ugyanis elképesztő mértékben fölhevítik a levegőt az üvegpaloták belsejében. A zürichi fogászati klinika lépcsőházában az acélkorlátok hőmérséklete tavasszal és nyáron eléri a 60 Celsius fokot - vagyis szabad kézzel megfogva a korlátot az alkalmazottak és a páciensek könnyebb égési sérülést szenvedhetnek - dacára a levegőkeringtető hűtésnek. A darmstadti intézet szakvéleménye szerint már egy 60 százalékban üvegből készült homlokzatú épület szellőzése sem oldható meg mesterséges hűtés nélkül - hát még azoké a csodapalotéké, amelynek burkolata 90-95 százalékban üvegből áll.
Ezek hatalmas teljesítményű légkondícionáló berendezéseket igényelnek, amelyek óránként akár 600 ezer köbméter (!) levegőt fújnak be az épület helyiségeibe. Ezeknek az energiaigénye viszont gigantikus méretű - akkor is, ha erről a tervezők és az építtetők mély hallgatásba burkolóznak. A hallgatásuk részben indokolt: szakmájuk alapjait rúgták ugyanis fel, amidőn a kor divatjának engedve ilyen üveghasábokat és -kúpokat terveztek. Minden műszaki egyetemen már az alapstúdium időszakában megtanulják a hallgatók, hogy egy épület belsejében nyáron a nap egyetlen szakában sem uralkodhat magasabb hőmérséklet, mint odakinn. Az üvegcsodákban viszont - mesterséges és pazarló hűtés nélkül - akár a külső hőmérséklet másfélszeresét is mutathatnák a hőmérők.
Az elgondolás szépen hangzik, ám a nyers valóság másképp fest. A német és svájci földön épült csupa üveg palotákat megvizsgáló Werner Eicke-Hennig, a darmstadti lakás- és környezetkultúra intézet szakembere lesújtó véleménnyel van korunk építészetének eme vakvágányáról. A környezetbarátnak tartott házak ugyanis valójában az energiapazarlás jelképévé váltak.
Míg egy 20 méter magas, hagyományos építésű, korszerű irodaház - jó külső szigetelés esetén - fajlagosan csupán évi 70-90 kilowattóra energiát "fogyaszt" négyzetméterenként, addig a londoni "uborkaház", ennek a sokszorosát zabálja meg. Hasonlóan német és svájci "testvéreihez": a gazdaságfejlesztő társaság duisburgi székházához (540 kWó), a zürichi szájsebészeti klinikához (410 kWó) és az Aral olajkonszern düsseldorfi székházához (700 kWó). Mindegyik magassága 150 és 200 méter között van. Ekkora magasság mellett pedig természetes úton nem oldható meg az épületek szellőzése. Éppen ez okozza a döbbenetes energiapazarlást.
A derült időben szabadon betűző napsugarak ugyanis elképesztő mértékben fölhevítik a levegőt az üvegpaloták belsejében. A zürichi fogászati klinika lépcsőházában az acélkorlátok hőmérséklete tavasszal és nyáron eléri a 60 Celsius fokot - vagyis szabad kézzel megfogva a korlátot az alkalmazottak és a páciensek könnyebb égési sérülést szenvedhetnek - dacára a levegőkeringtető hűtésnek. A darmstadti intézet szakvéleménye szerint már egy 60 százalékban üvegből készült homlokzatú épület szellőzése sem oldható meg mesterséges hűtés nélkül - hát még azoké a csodapalotéké, amelynek burkolata 90-95 százalékban üvegből áll.
Ezek hatalmas teljesítményű légkondícionáló berendezéseket igényelnek, amelyek óránként akár 600 ezer köbméter (!) levegőt fújnak be az épület helyiségeibe. Ezeknek az energiaigénye viszont gigantikus méretű - akkor is, ha erről a tervezők és az építtetők mély hallgatásba burkolóznak. A hallgatásuk részben indokolt: szakmájuk alapjait rúgták ugyanis fel, amidőn a kor divatjának engedve ilyen üveghasábokat és -kúpokat terveztek. Minden műszaki egyetemen már az alapstúdium időszakában megtanulják a hallgatók, hogy egy épület belsejében nyáron a nap egyetlen szakában sem uralkodhat magasabb hőmérséklet, mint odakinn. Az üvegcsodákban viszont - mesterséges és pazarló hűtés nélkül - akár a külső hőmérséklet másfélszeresét is mutathatnák a hőmérők.